Belföld

Direkt36: a börtönbüntetését töltő Kocsis István is részt vett kormányzati atomtalálkozókon

A korábban gazdasági bűncselekmények miatt börtönre ítélt, jelenleg is a büntetését töltő Kocsis István több szűk körű, nukleáris témájú találkozón is megjelent tavaly nyáron – írja a Direkt 36. Kocsis a szocialista kormányok idején több állami nagyvállalatot vezetett, köztük a Paksi Atomerőművet és a Magyar Villamos Műveket (MVM) is.

A Direkt36 cikke szerint Palkovics László tavaly június 24-ére egy fontos megbeszélést hívott össze a paksi atomerőmű épületébe. A téma az ország energiaellátásában kulcsszerepet játszó Paks I. felújításának kérdése volt, vagyis az, hogy a blokkokat ne kelljen bezárni a 2030-as években. Az akkor még a technológiai és ipari miniszteri posztot betöltő Palkovics a téma megvitatására körülbelül egy tucat befolyásos szakembert hívott meg. Köztük Paks I. különböző vezetőit, de jelen volt például a nukleáris engedélyezéseket végző Országos Atomenergia Hivatal képviselője is. Ezen a tavaly júniusi találkozón volt ott Kocsis István is. A Direkt36 szerint a jelenlévők közül többen nem értettek, hogy az elvileg még mindig a büntetését töltő Kocsis hogyan bukkanhatott fel a miniszteri szintű tanácskozáson.

„Még durvább volt, hogy hozzá is szólt a megbeszéléshez” – mondta egy, a beszélgetés részleteit ismerő forrás, aki szerint az atomerőművet korábban irányító Kocsis az üzemidő-hosszabbítás mellett érvelt.

A Direkt36 megjegyzi: nem ez volt az egyedüli alkalom, hogy Kocsis ehhez hasonló szűk körű, nukleáris témájú találkozón jelent meg tavaly nyáron. Az viszont nem világos, hogy a büntetését töltő Kocsis hogyan tudott részt venni ezeken a találkozókon. Az oknyomozó portál Kocsist a korábbi ügyvédjén keresztül próbálta elérni, de nem járt sikerrel. A miniszteri posztjáról azóta távozó Palkovicsnak az általa vezetett állami cégeken keresztül több kérdést is elküldtek, ezekre azonban nem kaptak választ.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik