Belföld

Lemondásra szólította fel Szekszárd fideszes polgármesterét a Fidesz helyi frakcióvezetője

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

Lemondásra szólította fel Ács Rezső fideszes szekszárdi polgármestert Máté Péter, a párt helyi frakcióvezetője – számolt be a Teol megyei portál. Az indoklás szerint erre azért lenne szükség, mert „a polgármester akadályozza a város működését”. A lap azt írta, a közgyűlés pénteken zárt ülésen tárgyalta újra a május 25-ei ülésen hozott döntéseket, köztük a polgármester menesztését is.

Ács polgármesteri tisztségének megszüntetéséről már akkor döntött a közgyűlés, mivel a tevékenységével kapcsolatban összeférhetetlenséget állapítottak meg. A polgármester azonban munkaügyi bírósághoz fordult a felmentése kapcsán.

Bomba Gábor, az ellenzéki Éljen Szekszárd frakcióvezetőjének tájékoztatása szerint a városvezető összeférhetetlenséget előidéző mellékjövedelmére egy korábbi, az Átlátszón még 2019 januárjában megjelent cikk hívta fel a figyelmet. Ács feltehetően 2017-től folyamatosan betöltött a főállású polgármesteri állása mellett egy másik állást is: az ERÖV Zrt. Stratégiai Tanács Elnöki tisztségét. A mellékállásért havi 300 ezer forint juttatásban részesült. Az állásról szóló információkat az ERÖV vezetője megerősítette a testületnek.

A polgármesterrel kapcsolatban a korábbiakon túl további vádak is felmerültek. A megyei lap szerint a hivatalt érintő, egy korábbi vizsgálat feltárta, hogy

a polgármester Škoda Superb típusú hivatali kocsiját a polgármester felesége sajátjaként használta, azzal havi 3-6 ezer kilométert tett meg.

A közgyűlés korábban felszólította a polgármestert, hogy nyolc napon belül igazolja a gépjármű használatának szabályos mivoltát. Mivel azonban ezt nem tette meg határidőre, az önkormányzat  most arra kötelezi, hogy egy összegben fizessen be 2,8 millió forintot. A képviselők emellett a hivatali autó használatának azonnali megvonásáról is döntöttek, amire a polgármester feleségét, Mészáros Andreát azonnali hatállyal felszólították. Ezenfelül kötelezik a gépjármű költségeinek megfizetésére is a 2023. január 1-től az autó visszaadásának napjáig terjedő időszakra.

 Azt írták: a polgármester felesége ezenfelül az önkormányzat tulajdonában lévő kisteherautót szintén jogtalanul használja,  ami miatt a gondokság a pénzügyi bizottság felé él elszámolással. Az elszámolási határidőt mindkét autó esetében június 19-re tűzték ki.

Ács körül az elmúlt hónapokban felerősödtek a feszültségek. A polgármester három éve küzd egy súlyos betegséggel, az ataxiával, bizonytalanabbá vált a mozgása, és egyre nehezebben megy neki a beszéd, ez azonban szellemi képességeire nincs negatív hatással. A betegsége ellenére a Covid-veszélyhelyzet megszűnése előtti napokban, 2021 nyarán úgy szabta át az önkormányzat addig érvényben lévő szervezeti és működési szabályzatát, hogy hozzá kerüljenek a legfontosabb döntések. Elvette a bizottságok összes komolyabb döntési jogát, és korlátozta vagy megszüntette a képviselők közgyűlés összehívásával és a napirend meghatározásával kapcsolatos jogosítványait. A polgármester egyeduralma már a helyi fideszesek számára is terhet jelentett, és amikor Ács márciusban megpróbálta kirúgni addigi szövetségesét, Gábor Ferenc jegyzőt, nyíltan szembe is fordultak vele.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik