Belföld

Brutális veszteségek és hatalmas megtakarítások a pártok tavalyi beszámolóiban

A Telex összeszedte a parlamenti pártok éves beszámolóit, amelyekből az alábbi dolgok derülnek ki:

  • Az MSZP jött ki a legrosszabbul a tavalyi évből, 220 millió forintos mínusszal zárták 2022-t. A 650,6 milliós bevétel mellé 870,8 milliós kiadásuk volt. A bevételeik hatodát adta ki a párttagok adománya, csak Gurmai Zita 6,2 milli forintot tett be a pártkasszába, az októberben kilépő Ujhelyi István pedig 5,3 millió forinttal járult hozzá.
  • Komoly mínuszban végzett a Fidesz is, 115 millió forinttal többet költöttek, mint amennyi bevételük volt. Mindezt úgy, hogy 1,3 milliárd forinttal növelték egy év alatt a bevételeiket.
  • A Mi Hazánk mozgalom kiadásai a hétszeresére nőttek egy év alatt, de a bevételeik még jobban, aminek leginkább a parlamenti tagságért járó költségvetési támogatás az oka. 2020-ban 10 millió forintnyi bevételük volt, tavaly már 801 millió. Messze a Mi Hazánknak van a legkisebb bevétele a tagdíjakből. Ebben első helyen magasan a Fidesz áll 208,6 millió forinttal, utánuk a momenutm jön 78,3 millióval, a többi párt pedig masszívan leszakadt tőlük.
  • A Momentum több mint kétszer akkora bevételből gazdálkodhatott 2022-ben, mint egy évvel korábban. A párt 217,5 milliót kapott a központi költségvetésből, a tíz fős frakció után pedig 267,2 millió állami támogatás járt. Így 20 millió forintos pluszban zárt a párt.
  • A DK tett félre a legtöbbet, 190 millióval több bevételük volt, mint kiadásuk. Ennek jelentős része a megemelkedett állami támogatásból jön, de 231 millió forintot adtak össze a párttagok és a szimpatizánsok. A legtöbbet az EP-képviselők fizették. Molnár Csaba például 2,8 millióval járult hozzá a párt működéséhez, míg Dobrev Klára 2,5, Gyurcsány Ferenc pedig 1,2 milliót tett a pártkasszába.
  • A Párbeszéd-Zöldek nagyon veszteséges volt, majdnem 70 millióval költöttek többet, mint amennyi bevételük volt. A Jobbik viszont szinte teljesen elvesztette a támogatói adományokat, összesen 13 millió forint jött be belőle.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik