Belföld

Alsós tananyag, amit Orbán Viktornak külön megterveztek

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu
230 ezer forintért tervezték meg a kormányfő egyoldalas irományát.

Orbán Viktor évek óta rendszeresen ír levelet a nyugdíjasoknak. Idén is tájékoztatta őket arról, hogy megkapják az infláció miatt megemelt és a 13. havi nyugdíjukat. Az egyoldalas miniszterelnöki levél a korábbiaktól szinte semmiben nem különbözött, „kreatív tervezésére” mégis bruttó 230 ezer forintot fizetett ki Rogán Antal Miniszterelnöki Kabinetirodája Balásy Gyula cégeinek (New Land Media Kft., Lounge Design Kft.) – írta meg a Lakmusz.

Ez volt az a kormányfői iromány, amelynek tartalmáról korábban az „Életet az éveknek” Országos Szövetség elnöke, Hegyesiné Orsós Éva a Népszavának azt mondta, hogy pontatlan volt, tévedéseket, a jogszabálynak is ellentmondó szövegeket tartalmazott.

Erre a levélre egy ügyfélkapcsolati menedzser háromórás és egy tervezőgrafikus nyolcórás munkaidejét számolták el. Az Orbán Viktor miniszterelnök számára külön megterveztetett levél beárazásához érdekes adalék lehet, hogy a magyar oktatásban többször (különböző szinteken) előkerülnek a levélírás tartalmi, formai ismeretei, de mint lapunk gyakorló pedagógusoktól megtudta, a legalapvetőbb szabályokat a legtöbb helyen már alsóban, a negyedikeseknek elkezdik oktatni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik