Belföld

„Közel teljes” a III/III-as tartótiszti állomány névsora

Róka László / MTVA
Róka László / MTVA

A napokban jelent meg Tabajdi Gábor történész Tartótisztek, A BM III/III. csoportfőnökség belső történetei című könyve, amelynek apropóján a Válaszonline készített interjút a szerzővel. Az 1956-os Intézet Alapítvány és a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatala kutatója összesen 600 személyt – közülük 131-et fotóval – mutat be a kádári belső elhárítás központi állományának tagjai közül.

A tartótisztek a kommunista politikai rendőrség hivatásos állományának tagjai voltak. Egyik legfontosabb feladatuk állampolgárok titkos együttműködésre kényszerítése volt.

Tabajdi szerint az általa közölt 600-as névsor a tartótiszti állomány szinte minden tagját tartalmazza, a lista „közel teljes”. Bár az 1956-ig tevékenykedő államvédelem iratait többszörösen megrostálták, , illetve az 1989-es iratmegsemmisítéseket túlélt állományparancsok egybefűzött köteteiből is ki vannak tépkedve, -vagdosva egész oldalak, ennek ellenére a Kádár-korszak hatalmi szervei közül jelenleg a BM III/III. Csoportfőnökség személyi állománya ismerhető a legnagyobb mértékben.

Ők azok a főtisztek, zömében alezredesek, akik a III/III. középvezetőinek, a legrutinosabb belügyeseknek számítottak

– mondta a történész, aki szerint a fiatalabbakat közülük 1990-ben nyugdíjazták.

A nevek közül kiemelte

  • Harangozó Szilvesztert, aki a hírhedt Péter Gábor titkárságán tevékenykedett 1952-53-ban, és egészen 1989-ig szolgálta a diktatúra politikai rendőrségét. Az ÁVH Szolnoki Osztályán kezdte próbanyomozóként, már 1956 előtt a kulturális elhárítás operatív tisztje volt, többek között a komolyzenei intézmények kezelésével foglalkozott. Meghatározó alakja lett az 1956 utáni megtorlásnak, majd a BM III/III. Csoportfőnökség egyik parancsnoka, 1971-től vezetője, 1985-től pedig állambiztonsági miniszterhelyettes.
  • Egy másik karrierív látszik Rácz Sándor esetében. Ő 1946-ban rendőrként kezdte, majd a Pártfőiskola elvégzése után, 1962-ben a BM III/III. Csoportfőnökség vezetője lett. Később a pártközpontban, a Belügyminisztériumban és a Honvédelmi Minisztériumban is vezető tisztségeket viselt.
  • Egy harmadik típusba sorolható Gál Ferenc, aki a szakmát még az ÁVH-nál tanulta, 1956 után az irodalmi élet megfigyelésével és manipulálásával foglalkozott. Később a kulturális elhárítással foglalkozó részleg parancsnoka lett, majd a pártközpontban az MSZMP KB fegyveres testületeket – így az állambiztonságot is – felügyelő alosztályát vezette.

A megismert főtisztek negyedének volt ávós múltja – mondta, hozzátéve, hogy az 1962-ben, a forradalmat követő megtorlások lezárulta után létrejött BM III/III. Csoportfőnökségen sem volt ez az arány nagyobb, mint ötven százalék.

Tabajdi Gábor szerint „paranoiás mértéket ölt például az egyházak állambiztonsági fertőzöttségéről szóló képzet”. A kutató közölte, miközben sokan hajlamosak azt gondolni, hogy minden második pap jelentett, az evangélikus egyházból például 1974-ből összesen 27 hálózati személyt tartottak nyilván, igaz, ők „kulcspozíciókat” foglaltak el.

Korábban a Magyar Nemzet írta meg (az oldalt azóta elérhetetlenné tették), hogy Lehel László evangélikus lelkészt, az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatóját 1983. április 25-én szervezhette be a III/III. főcsoportfőnökség. Lehel „Filozófus” fedőnévvel tevékenykedett, feladata az evangélikus egyházi reakció tevékenységének ellenőrzése volt. Lehel elismerte, hogy együttműködött az állambiztonsággal.

Tabajdi szerint a felsőoktatás vagy a szintén ellenőrzött könnyűzene, sport vagy a kulturális intézmények világa sem volt különösen súlyosan fertőzött. Volt, hogy három felsőoktatási intézménynek volt egyetlen tartótisztje – példálózott.

Az 1962 utáni rendszer, a III/III. lényege a kemény fellépés helyett a manipuláció, a bomlasztás volt: az emberi, bizalmi viszonyok roncsolása, akár rágalmakkal, lejárató kampányokkal, mai fogalmainkkal karaktergyilkossággal.

– nyilatkozta a kutató, aki 1990-ig vizsgálta a tartótisztek munkásságát. Közölte azt is, hogy „a történeti dokumentumsor eleje és vége hiányzik. Ezzel kapcsolatban él az a sztori, hogy a rendszerváltáskor nekiestek a belügyes iratok elejének; elkezdték zúzni, égetni. Aztán rájöttek, hogy nem érnek végére, és akkor folytatták a végéről. Így hát megmaradt a közepe. … azok az iratok, amiket például a III/III. Csoportfőnökség Néphadsereg (ma: Falk Miksa) utcai épületében őriztek, és amelyek „élő” anyagok lehettek az itteni szobáikban, jórészt eltűntek”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik