Belföld

Letartóztattak egy férfit, aki időseket bántalmazott szexuálisan

Letartóztattak egy 34 éves férfit, aki a gondozására bízott időseket szexuálisan bántalmazta és rendszeresen verte Jász-Nagykun-Szolnok vármegye egyik idősek otthonában; a döntés ellen a gyanúsított és a védője is fellebbezett – közölte a vármegyei főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

A közlemény szerint a vádhatóság szexuális erőszak, valamint bántalmazás közfeladatot ellátó személy eljárásában bűntett miatt indítványozta a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei férfi letartóztatását.

Az intézményben dolgozó férfi 2023 februárja és május 23. között az ott gondozásban lévő idősek közül egy 77 éves nőt, illetve egy másik – még nem azonosított – ápoltat, akik betegség miatt védekezésre képtelen állapotban voltak, rendszeresen, az éjszakai műszakban részben erőszakkal, fenyegetéssel szexuális cselekmények tűrésére, illetve annak végzésére kényszerített – közölte a főügyészség.

A férfi ugyanebben az időszakban a gondozottakat – a szexuális cselekménytől függetlenül is – többször bántalmazta, kézzel ütötte – írta főügyészség.

A bíróság csütörtöki döntésével szemben a gyanúsított és védője is fellebbezett.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik