Belföld

Videón, ahogy egy kisgyermekes fiatal anya kitolja a teli bevásárlókocsit a Tescóból

Vádat emelt a Tatabányai Járási Ügyészség azzal a 29 éves kisgyermekes édesanyával szemben, aki néhány napon belül kétszer is lopott tavaly novemberben a Tescóból. A nő bepakolta az élelmiszereket, játékot és ruhát a bevásárlókocsiba, majd kitolta az áruház területéről.

Horváth Sándor, a Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy az egyik tatabányai áruházból lopó fiatal nő beismerte a bűnösségét a nyomozati szakban.

Először azt mondta, hogy sajnos elkövette a dolgot, de nem akart nyilatkozni róla. Később elmondta még, hogy nagyon sajnálja a történteket, és hajlandó megtéríteni a kárt.

A vádirat szerint a nő először kicsivel több mint 52 ezer forintnyi élelmiszert és ruhát tolt ki fizetés nélkül a bevásárlókocsival, majd 70 ezer 600 forintnyi kajával, ruhával és játékkal akart kisurranni az üzletből. Egy sapkáról a próbafülkében szakította le a csipogót.

A második alkalommal azonban tetten érte a biztonsági őr a vásárlótér elhagyása után, és megállította. A két lopás elkövetési értéke összesen 123 ezer forint. Az ügyészség büntetővégzésben meghozandó pénzbüntetést kért a kislányával lopó fiatal nőre azzal, hogy kötelezzék az általa okozott kár megtérítésére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik