Belföld

Lejár a határidó, hétfő éjfélig adható be az szja-bevallás

Koszticsák Szilárd / MTI
Koszticsák Szilárd / MTI
Néhány kivételtől eltekintve automatikussá válik a bevallás, ha az adózó nem tesz semmit

Eddig több mint 2,3 millióan nézték meg a tervezetüket. Tállai András, a  pénzügyi tárca államtitkára az MTI-nek azt mondta, már 5,2 millió embernek van elektronikus tárhelye, ami megkönnyíti az adóbevallással kapcsolatos teendőket.

Hétfőig lehet átnézni, kiegészíteni, módosítani, elfogadni a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által készített tervezetet. Aki egyetért az abban foglaltakkal, nem tesz semmit –  kivéve az áfás magánszemélyeket, az egyéni vállalkozókat, és az őstermelőket – annak május 22-ével automatikusan bevallássá válik a tervezete.Tállai András közölte, az elektronikus tárhellyel nem rendelkező adózók, akik kérték az szja-bevallási tervezetük postázását, május elejéig azt megkapták a NAV-tól. Akiknek visszajár a befizetett adóból, vagy akiknek a bevallási tervezetben fizetendő adó szerepel és részletfizetést kérne, a bevallási tervezethez mellékelt személyre szabott kiegészítő nyilatkozatot is ki kell töltenie és vissza kell küldenie az adóhatóságnak május 22-ig.

Az szja befizetésekor az adóazonosító jelet vagy adószámot az átutalás vagy csekk „közlemény” rovatában kell feltüntetni, e nélkül a NAV a befizetett összeget csak késve tudja a befizetőhöz kapcsolni. Az államtitkár kiemelte, a személyi jövedelemadót többféle kedvezménnyel lehet csökkenteni, de még mindig sokan vanak, akik nem veszik igénybe az adójóváírást.

A civil szervezeteknek, a vallási közösségeknek és a Nemzeti Tehetség Programnak felajánlható 1+1 százalékokról szóló rendelkező nyilatkozat is a NAV eSZJA-felületén adható be legegyszerűbben hétfő éjfélig. A NAV 5,5 millió szja-bevallási tervezetet készített el, amelyből több mint ötmillió bevallás érkezett tavaly. Közülük 4,5 millió magánszemély, mintegy 480 ezer egyéni vállalkozó, csaknem 17 ezer áfás magánszemély, és négyezer őstermelő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik