Belföld

Aggasztóan kevesen jelentkeztek most is tanárképzésre

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

A 126 ezer felvételizőből mindössze 3357-en jelentkeztek osztatlan tanárképzésre, közülük első helyen csak 1595-en jelölték meg első helyen valamilyen tanárszakot, vagyis kevesebb mint 10,6 ezer diák van, aki ténylegesen tanár szeretne lenni  – állapította meg az Eduline a felvételi statisztikákból.

A legtöbben idén is az ország legnagyobb tanárképzőjének is nevezett Eötvös Loránd Tudományegyetem valamelyik képzésére jelentkeztek, összesen 1336-an. A legnépszerűbb szak az angoltanár volt, 607-en jelölték ezt meg valamilyen másik szakkal párosítva.

A helyzet a természettudományos tantárgyak és szakpárok esetében a legelkeserítőbb. 35 jelentkező közül mindössze hárman jelölték meg első helyen, hogy biológia-kémia szakos tanárok lennének, 14 felvételizőből pedig csak ketten lennének mindenféleképpen – ha más szakra nem veszik fel őket – biológia-matematika szakos pedagógusok, míg fizikával az első helyes jelentkezők közül senki sem párosítaná ezt a természettudományos tárgyat – írta az Eduline, amely szerint kétséges, hogy indul-e osztatlan kémiatanár-képzés, mert csak ketten jelentkeztek erre első helyen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik