Belföld

Leöltendőt kapott az esztergomi drogos ámokfutó – videóval

ugyeszseg.hu
ugyeszseg.hu

Két év tizenegy hónap börtönbüntetésre ítélte az Esztergomi Járásbíróság azt a férfit, aki kilométereken keresztül menekült az őt üldöző rendőrök elől, végül pedig egy betonoszlop állította meg.

Horváth Sándor, a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt közölte, hogy a férfit az ügyészi vádirat alapján három évre eltiltották a közügyektől, és nyolc évre a közúti járművezetéstől is.

A vádirat szerint a férfit a bíróság eltiltotta a járművezetéstől, ennek ellenére az elkövető 2021 július 26-án késő este kocsiba ült Esztergomban. A férfi a járművezetés előtt alkoholt és amfetamint fogyasztott, a gépkocsira pedig egy cseh rendszámot rakott.

Az elkövető a járművezetés során észrevett egy rendőrautót, és menekülni kezdett, s az őt követő rendőrautó hang-és fényjelzéseire sem állt meg. A férfi a járművel Esztergomból a 117-es útra, majd innen Táton keresztül Tokodaltáróra hajtott. Végül egy oszlopnak ütközött. Ekkor kiszállt a kocsiból az utasával, majd elszaladt, de a rendőrök rövid időn belül elfogták.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik