Belföld

Tízezreket spórolhat, ha nem pazarolja az ételt

Fotó / SPAR
Fotó / SPAR
Egyszerű tippekkel, átgondolt tervezéssel nem csak a bolygónak segít, de a pénztárjában is több pénz marad. Például az sem mindegy, mely ételt hol tárol a hűtőben.

Gyerekkorunk óta halljuk, hogy az étel kincs, ne pazaroljuk, ne dobjuk ki. A leggyakoribb érv az szokott lenni, hogy míg mi viszonylagos jólétben élünk, addig távoli, szegény régiókban az emberek éheznek, tiszteletlenség velük szemben a pocsékolás. Valójában azonban nemcsak humanitárius érvek szólnak az étel kidobása ellen, hanem többek között környezetvédelmi szempontok is.

Sokszor bele sem gondolunk, de az étel előállítása gyakran komoly terhet jelent a bolygó számára. Ahhoz, hogy a termék a földekről eljusson a hűtőnkbe, először is elő kell állítani víz és energia felhasználásával, fel kell dolgozni, be kell csomagolni, és persze az egyes állomások között szállítani is szükséges. Ennünk természetesen muszáj az életben maradáshoz, tudatos döntésekkel viszont csökkenthetjük táplálkozásunkhoz fűződő ökológiai lábnyomunkat.

Amennyiben tehát kidobjuk az ételt, az azt jelenti, hogy teljesen feleslegesen terheltük meg a bolygót. Sőt, a szemétlerakóba került élelmiszerhulladékok bomlásukkal további metánt hoznak létre, amely gáz szintén üvegházhatású.

Az ételpazarlása egyébként gazdaságilag is problémás, ilyenkor közvetett módon ugyan, de pénzt dob a kukába az érintett háztartás.

Tehetünk ellene

Az ételpazarlás jellemzően a fejlett társadalmakban okoz gondot, csak Magyarországon 1,8 millió tonna élelmiszerhulladék keletkezik, ebből a legtöbbet, fejenként átlagosan mintegy 65 kilogrammot, a háztartások állítják elő. Egy négyfős családdal számolva évi 50 ezer forintnyi kidobott pénzről beszélünk.

Szerencsére nem is kell komoly erőfeszítéseket tennünk azért, hogy látványosan mérsékelni tudjuk pazarlásunkat. Ezt segítendő ma már rengeteg ajánlás érhető el, ezek közé tartozik a Nestlé Hungária és a SPAR Magyarország közös, Tervezz okosan! című kisokosa.

A pazarlás elkerülésekor a kulcsszó a tudatosság, amely a fogyasztói élelmiszerhasználat minden lépcsőfokán tetten érhető. Fontos, hogy már a vásárlás előtt gondoljuk át, pontosan milyen termékekre van szükségünk, a boltban pedig ne sajnáljuk az időt a fogyaszthatósági időtartam ellenőrzésére. Környezeti szempontból előnyös továbbá, ha kis ökológiai lábnyomú termékeket választunk: ma már a csomagolásokon rengeteg fontos információt olvashatunk az adott ételről, annak előállítási módjáról, érdemes például helyileg, mondjuk ökogazdaságban előállított termékek közül válogatni, amelyeknek csomagolása újrahasznosított anyagokból készült.

 

Fotó / SPAR  

Nem mindegy, mely ételt hol tárol a hűtőben

Otthon aztán hűtéssel, esetleg fagyasztással növelhetjük az ételek felhasználhatóságának idejét. Talán bele sem gondolunk, ám a hűtőszekrényen belüli elhelyezkedés is sokat számít, az alsó polc például a berendezés leghidegebb része, míg az ajtó és az alsó rekesz kevésbé hűvös. Ennek tükrében érdemes végigvenni, hogy mely ételeket hol ildomos elhelyezni, a zöldségek és gyümölcsök például a rendkívül hideg alsó polcon könnyedén károsodhatnak, a húsok viszont itt maradnak a legtovább fogyaszthatóak.

Végezetül az utolsó lépcsőfoknál, az ételek felhasználásakor sem árt tudatosan eljárni. A legfontosabb, hogy használjuk fel okosan és kreatívan a maradékokat, ne menjünk újabb bevásárlásra úgy, hogy egyébként lenne még mit ennünk otthon. Azzal is érdemes tisztában lenni, hogy bár egyes ételek egy idő után nem feltétlenül bizalomgerjesztőek, könnyen meglehet, hogy egyébként semmi bajuk. Egy puha, barnulásnak indult gyümölcsöt ugyan nem feltétlenül enne meg önmagában ember, turmixban azonban még tökéletesen hasznosítható lehet.

Tervezz okosan!

A fenntartható étrendhez és az élelmiszer-pazarlás megelőzéséhez nyújt segítséget a Nestlé Hungária és a SPAR Magyarország közös kiadványa. A Tervezz okosan! című kisokos konkrét, hasznos tippeket ad az élelmiszerek helyes tárolására, az eltarthatósági idő megnövelésére, a környezeti szempontokat figyelembe vevő vásárlásra, vagy éppen a szelektív hulladékgyűjtés helyes módjára. A kiadványból megtudható, melyek az aktuális idényzöldségek és -gyümölcsök, mit mutatnak a csomagoláson található jelölések, milyen hosszan fogyaszthatók az egyes termékek a minőségmegőrzési idő lejárta után, továbbá melyek az újrahasznosítható műanyagtípusok.

A Tervezz okosan! kiadvány a www.nestle.hu/tervezzokosan és a www.sparafenntarthatojovoert.hu/tervezzokosan weboldalakon érhető el, valamint a későbbiekben nyomtatott formában is hozzáférhetővé válik a kijelölt SPAR és INTERSPAR áruházakban.

Fotó / SPAR

A cikk a SPAR Magyarország támogatásával készült.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik