Belföld

Akkora tűz volt egy zalaegerszegi társasházban, hogy húsz lakót kellett kimenekiteni

Több mint húsz embert kellett kimenekíteni az otthonából, nyolcan enyhe füstmérgezést szenvedtek, miután szombat délután kigyulladt egy zalaegerszegi társasház, a lángok pedig a szomszédos épületre is áterjedtek; a polgármester segítséget ajánlott a károsultaknak.

Kósi Zsolt, a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-nek elmondta: nem sokkal öt óra előtt, a Holub József utcai háromszintes épület egyik első emeleti lakásában csaptak fel a lángok. A tűz a homlokzaton keresztül gyorsan továbbterjedt, elérte a felsőbb szinteket és a tetőteret, valamint a házzal egybeépült egyik szomszédos társasházat is.

A tűzoltók nagy erőkkel vonultak az épülethez, amelyből a rendőrök segítségével több mint húsz embert és két kutyát hoztak ki. Nyolcan könnyebb füstmérgezést szenvedtek.

A jelentős nagyságú területen égő lángokat hét óra körül sikerült elfojtani, de az utómunkálatok és a tető bontása miatt tovább tart a védekezés. A két társasházban összesen 16 lakást érintett a tűz és a füst – egy lakás teljesen kiégett –, egy harmadik társasház lakásait pedig az oltás miatti víz érte el – jelezte a szóvivő.

Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere (Fidesz-KDNP) az MTI-nek elmondta, hogy az önkormányzat kinyittatta a páterdombi városrész közösségi házát, ahol a kiköltöztetett lakóknak ideiglenesen helyet biztosítanak. A 16 lakásban összesen 49-en élnek, közülük egy házaspár kért segítséget, őket egy apartmanban szállásolták el, a többi lakó családtagoknál, rokonoknál tölti az éjszakát.

A polgármester jelezte: a kárfelmérést követően az önkormányzat – a biztosító kárkifizetését szükség szerint kiegészítve – segít a házak helyreállításában. Az MTI helyszíni információi szerint a tüzet vélhetően egy elektromos töltő okozta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik