Belföld

A TASZ jogásza a szerdai kordonbontásról: a valódi erőszakot a rendőrök követték el

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu

Május 3-án, szerdán folytatódtak a státusztörvény ellen tiltakozások. A demonstráció ismét a Budai Várban, a Karmelitánál fejeződött be, ahol a demonstrálók lebontották az építési területet körbevevő kordon egy részét, mire a rendőrök könnygázt vetettek be. A tüntetők között ott volt Tompos Márton, a Momentum országgyűlési képviselője, akit kiemeltek tömegből, megbilincseltek, majd több órán keresztül fogva tartották. A Momentum jogászai hivatalos panaszt tesznek az aránytalan rendőri intézkedés miatt.

Hegyi Szabolcs, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) gyülekezési jogi szakértője a szerdai kordonbontásról elmondta, hogy

lett volna lehetőségük a rendőröknek, hogy visszafogottabban, az arányosság elvét betartva lépjenek fel a tüntető diákokkal szemben.A TASZ jogásza – aki személyesen is jelen volt a tüntetésen – a Népszavának elmondta, hogy a rendvédelmi erők könnygáz és tonfa használata nélkül, szimplán a testi erejükkel is meg tudták volna akadályozni, hogy a tüntetők a Karmelita kolostor fémkerítéssel körbevett épületének közelébe férkőzzenek, még azután is, hogy a diákoknak sikerült rést ütnie a kordonon. Arra is rámutatott, a rendőrök nem voltak felszerelve plexipajzzsal, pedig ha azt használták volna a tüntetők visszaszorításához, feltehetőleg sem könnygázra, sem tonfára nem lett volna szükség.

Egy demonstrációt pusztán a bejelentés hiánya nem tesz jogellenessé, a rendőrségnek egy ilyen tüntetést is ugyanúgy biztosítania kell

– nyilatkozta Hegyi, hozzátéve, hogy a rendőrségnek a helyszínt ugyanúgy biztosítani kell.

Csütörtökön a rendőrség közleményben tudatta, hogy a Karmelitánál történt incidens miatt eddig 14 ember ellen indítottak valamilyen eljárást. A jogellenes gyűlés szervezőjével szemben a Budapesti Rendőr-főkapitányság gyülekezési joggal visszaélés miatt szabálysértési eljárást kezdeményezett, a rendőrökre támadók közül öt személyt előállítottak, velük szemben a Központi Nyomozó Főügyészségen hivatalos személy elleni erőszak miatt tettek feljelentést.

A rendőrség azt is közölte, hogy többen rugdosták és dobálták a rendőröket, azonban Hegyi Szabolcs szerint ilyet sem a helyszínen, sem a videófelvételeken nem lehetett látni,

a valódi erőszakot a rendőrök követték el, akik aránytalanul és indokolatlanul vetettek be kényszerítő eszközöket kiskorúak ellen.

Azt, hogy a tüntetők nem támadtak fizikailag a rendőrökre, az is alátámasztja, hogy az este folyamán öt embert állítottak elő hivatalos személy elleni erőszak miatt, ám közülük négyet végül mégsem gyanúsítottak meg ezzel, mert a rendőrség sem tudta bizonyítani. Voltak, akiket maszkviselési tilalom megszegésével tudtak csak meggyanúsítani.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik