Belföld

100 ezer körül van már az elektronikus rollerek száma Magyarországon

Ivándi Szabó Balázs / 24.hu
Ivándi Szabó Balázs / 24.hu

A vártnál jóval gyorsabban terjed a rolleres közlekedés a magyarországi utakon: a Jövő Mobilitása Szövetség (JMSZ) két évvel korábbi előrejelzése 2023-ra 30-40 ezer rollerrel számolt.

A gyors közlekedési eszköz azonban sokkal nagyobb számban terjedt el, s ma már 80-100 ezer rollerrel közlekednek az emberek.

A szövetség közleménye szerint ebből mintegy 25 ezer bérelhető roller, a többi magántulajdonban van.

Hozzátették: a mikromobilitási piac bővülésének oka, hogy „kinőtték az emberek a nagyvárosokat”, amelyek a mainál több autót már nemigen tudnak befogadni. Ahhoz, hogy az emberek mégis hatékonyan tudjanak közlekedni, egyre többen váltanak át autóról mikromobilitási eszközre. Előnye leginkább a gyorsaság: csúcsidőben a dugók miatt autóval 30-40 perc alatt megtett utak rollerrel 8-10 percre csökkennek.

A közlemény idézi Sugár Istvánt, az elektromos rollerekkel foglalkozó E-twow Magyarország üzletvezetőjét, aki elmondta: míg egy belsőégésű dízelmotor átszámítva egységnyi energia felhasználásával 1,6 kilométert tesz meg, addig az elektromos autó 6,6 kilométert, míg az elektromos roller ugyanennyi energiával mintegy 130 kilométert gurul.

A Jövő Mobilitása Szövetség azt javasolja, hogy a rollerezők, legyenek akár gyerekek, akár felnőttek, viseljenek bukósisakot, annak ellenére, hogy szabály nem írja elő a védőfelszerelések használatát, valamint alkalmazkodva a kerékpárok megengedett sebességéhez, óránként maximum 25 kilométeres sebességgel közlekedjenek.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik