Belföld

Budaházy: Novák Katalin részéről nagy dolog, hogy ezt bevállalta

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu

A múlt héten kegyelmet kapó, a váci börtönből lovon távozó Budaházy György is elment a Mi Hazánk majálisára a Bikás parkba. Toroczkai László pártelnök portálunknak adott, korábbi interjújában többször kitért arra, hogy miért tartja igazságtalannak Budaházy ellen korábbi ítélet.

Novák Katalin köztársasági elnök a pápalátogatásra hivatkozva adott kegyelmet Budaházy Györgynek és társainak. Budaházyt terrorizmus vádjával ítéltek el jogerősen.

Budaházy azt mondta a Blikk tudósítása szerint, hogy köszönet és hála van benne, mivel a sok ima járult hozzá a szabadulásához. Ezt pedig az egész nemzeti oldal győzelmeként élte meg.

Az országot irányítók pragmatikusan gondolkodó emberek, de nekik is kellett a nyomásgyakorlás

– mondta, ezzel utalva Toroczkai László és társai sok éves törekvésére a szabadon engedését illetően. A kegyelemről szóló döntést sok mindenkinek megköszönte: szóba került a Mi Hazánk Mozgalom, a kormány, Böjte Csaba – aki gyermekekkel is imát mondatott érte -, nem utolsó sorban pedig Novák Katalin.

A köztársasági elnök – aki sosem volt a bajtársunk – részéről is nagy dolog, hogy ezt bevállalta

– mondta Budaházy György.

Megírtuk, hogy a Budaházy György által létrehozott Magyarok Nyilai elnevezésű terrorszervezet 2007 és 2009 között erőszakos cselekményekkel próbálta megváltoztatni a kormánypártok politikáját és félelmet kelteni a lakosság egyes csoportjaiban. A vádlottak többsége jobbára tagadta a terhére rótt cselekményeket. A Fővárosi Törvényszék 2016-ban első fokon, nem jogerősen elítélte Budaházyt és társait – Budaházy akkor 13 évet kapott –, ám a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla azt a döntést hatályon kívül helyezte és az elsőfokú eljárás megismétlésére utasította a törvényszéket.

Tavaly márciusban 17 év fegyházra ítélte terrorcselekmény és más bűncselekmények miatt a Fővárosi Törvényszék Budaházyt. Októberben a Kúria döntött úgy, hogy kiengedik a börtönből és házi őrizetbe helyezik, így otthonában, nyomkövetővel készülhet fel a másodfokú tárgyalásra. Novák Katalin tavaly decemberben a Budaházy-ügy 17 vádlottja közül hétnek már elnöki kegyelmet adott.

Idén márciusban aztán másodfokon, jogerősen 6 év fegyházbüntetésre mérsékelték Budaházy büntetését, amelybe beleszámít az eddig a börtönben töltött idő egy része. Ezen kívül 5 év közügyektől való eltiltást is kapott. A többi vádlottnak szintén mérsékelték a büntetését.

Budaházy esetében a mostani döntés azt jelenti, hogy felfüggesztik a büntetését – amit eddig kizárt a jogerős ítélet –, ugyanakkor teljes körű felmentést nem kapott.

Kapcsolódó
Ferenc pápa biztos nem kérte Budaházy szabadon bocsátását
Bita Dániel, Kerner Zsolt, valamint Nagy József idehaza kezdett, karcolták a karmelitát, tipródtak a tüntetések értelmetlenségén, legendás pereket elevenítettek fel, lesték, ki közeledik lóháton, aztán az óceánt átúszva, emelt pulzussal a Biden-öbölben értek partot. Háromharmad.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik