Belföld

Reagált a mentőszolgálat annak az orvosnak a Facebook bejegyzésére, aki arról írt, késve értek ki a mentők a stroke-os beteghez

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu

Az egészségügy súlyos rendszerhibájára hívja fel a figyelmet keddi Facebook-posztjában Spányik András, a MedSpot Alapítvány alapítója, az orvosszakmai csapat vezetője. A bejegyzést, amit több ezren megosztottak a 24.hu is szemlézte.

Az orvos arról ír, hogy későn értek ki a mentők édesanyja férjéhez, aki időablakos stroke-ot szenvedett. A bejegyzésben kiemelte, hogy ennél a fajta stroke-nál minden perc számít, így az orvos szerinti 40 perces késlekedés akár komoly következményekkel járhatott volna. Ilyen esetben minél hamarabb, de négy és fél órán belül mindenképpen meg kell kapnia az agyi keringést akadályozó vérrög oldására szolgáló gyógyszert, ami előtt gyors vizsgálat, labor és CT is szükséges.

Spányik András 18 perc alatt ért a beteghez, és ekkor döbbent rá, hogy a mentő még sehol. „Nem nyughattam, így beszéltem a budaörsi mentőállomás vezetőjével: mi történik? Mint kiderült, a budaörsi mentőkocsik a garázsban állnak, körülbelül egy kilométerre a betegtől, ám az állomás vezetőjének nincs joga elindítani az esetkocsit”- írta.

A betegre vigyázó orvos rádión többször jelzett, így végül elindították a kocsit, ami perceken belül érkezett. “Negyven felesleges és idegsejtgyilkos perc viszont eltelt” – írta az orvos. A mentő érkezésétől kezdve már minden flottul zajlott.

A Telex megkereste az Országos Mentőszolgálatot. A lapnak Győrfi Pál határozottan elutasította Spányik András vádjait. Hangsúlyozta, hogy a beteghez a hozzátartozók nem a mentőket, hanem a budaörsi orvosi ügyeletet hívták ki, akik megkezdték a betegellátást.

A mentésirányítási rendszer dokumentált és hitelesített adatai szerint 2023.04.24-én, 07 óra 49 perckor az első ellátók kértek mentőt a beteg kórházba szállításához stroke gyanúja miatt. A mentőegység a megadott címre 08 óra 10 perckor kiérkezett, majd a beteggel 08 óra 37 perckor (a mentőhívást követő 1 órán belül) már a gyógyintézetbe (az ellátásra legmegfelelőbb stroke-centrumba) ért

– írta az OMSZ.

A mentőegységek riasztását, irányítását (más, fejlett országok mentésirányítási rendszereihez hasonlóan) hazánkban is tevékenységirányítási központok végzik, ahol a döntések protokollok alapján, számos releváns információ birtokában, számítógépes támogatással történnek. A betegellátás biztonságát szolgálja, hogy a mentőegységek kizárólag a mentésirányító engedélyével, illetve utasítására indulhatnak feladathoz. Kivételt csak az olyan eset képezhet, amikor a közvetlen életveszély nyilvánvaló és a mentőegység azonnali beavatkozása életmentő lehet (például a mentőállomás előtti útszakaszon baleset történik, vagy újraélesztés zajlik), de ilyenkor is jelentést kell tenniük a mentésirányító központnak, ahol ezzel párhuzamosan számos ellátási esemény irányítása és koordinációja zajlik.

Győrfi kiemelte, hogy a fentiek alapján „a Facebookon terjedő bejegyzés írójának negatív következtetései megalapozatlanok”.

Azt is írta, hogy

a történethez kapcsolt, a betegek bizalmának alaptalan megingatására alkalmas megjegyzéseket („Mi történik azon állampolgárokkal, akiknek nincs orvos a családjában?”) a lehető leghatározottabban visszautasítjuk!

„A magyarországi mentőellátás stroke betegekre vonatkozó hatékonyságát és színvonalát nemzetközi szakmai szervezetek folyamatosan és régiónként is vizsgálják. Az értékelés kiterjed a stroke-gyanús betegek helyszíni mentőellátására, illetve a kórházba szállítás megszervezésének összes elemére is. A közelmúltban a nemzetközi szervezet ”Angels Díjat„ adományozott az Országos Mentőszolgálatnak a stroke-esetek korszerű és magas színvonalú ellátásáért. Az OMSZ a szigorú protokollok szerint végrehajtott mentési beavatkozások alapján öt régióban arany, egy régióban (Dél-Alföldi Régió) pedig gyémánt és platina fokozatú minősítést kapott. A legfrissebb értékelés, az elmúlt év stroke betegeinek ellátási adatai, elemzése alapján idén az Országos Mentőszolgálat valamennyi régiója a legmagasabb, gyémánt fokozatú díjat fogja átvenni a Nemzetközi Sürgősségi Konferencián. Évente mintegy 22 000 stroke-esetet látnak el a mentők Magyarországon” – írta a szóvivő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik