Belföld

Megnyerte a pert az RTL korábbi vezérigazgatója ellen, súlyos összeget kell fizetnie Dirk Gerkensnek

Szigetváry Zsolt / MTI
Szigetváry Zsolt / MTI

Végső döntés született az RTL Magyarország és a médiavállalat korábbi vezérigazgatója, Dirk Gerkens perében – derül ki az RTL közleményéből. A Kúria 400 000 dollár, vagyis mostani árfolyamon nagyjából 138 millió forint megfizetésére kötelezi Dirk Gerkenst. A bíróság kimondta, hogy Dirk Gerkens az RTL nevében 400 000 USD értékben olyan kifizetésről intézkedett, amelyre nem lett volna jogosult, ezáltal megsértette az RTL jogos gazdasági érdekét, valamint a jóhiszemű és tisztességes joggyakorlás követelményét, valamint együttműködési kötelezettségét.

A per előzménye, hogy az RTL 2015 márciusában rendes felmondással megszűntette Dirk Gerkens munkaviszonyát, aki 1997-től állt az RTL alkalmazásában, 2001 és 2015 között töltötte be a vezérigazgatói pozíciót. A rendes felmondást követően belső vizsgálatot indított az RTL, amelynek eredményeként 2015. májusában azonnali hatállyal felmondott Dirk Gerkens-nek.

A belső vizsgálat szerint Dirk Gerkens az RTL vagyonát visszaélésszerűen kezelte és vezetői kötelezettségeit megszegte.

A felmondás jogszerűségét Dirk Gerkens bíróságon vitatta és mintegy 300 millió Ft elmaradt munkabért követelt az RTL-től. Az RTL a belső vizsgálata alapján viszontkövetelést terjesztetett elő és mintegy 200 millió Ft összeget követelt Dirk Gerkenstől. Az RTL a követelését jogosulatlan telefonhasználatra és éttermi költségekre, valamint a Való Világ villa bérleti díjából és egy nagyobb filmcsomag szerződéséből eredő kárra alapozta.A Kúria először 2018-ban adott igazat az RTL-nek, amikor megállapította, hogy az RTL jogszerűen mondott fel Dirk Gerkensnek és Dirk Gerkens elmaradt munkabérre vonatkozó követeléseit elutasította. A per ezzel azonban nem ért véget, mert az RTL viszontkövetelései miatt ismételten elsőfokról indult az ügy tárgyalása. Az RTL viszontkövetelése több bíróságot is megjárt, amelynek végére a Kúria mostani döntése tett pontot, lezárva a felek között 8 éve húzódó pert.

Dirk Gerkens később a TV2-höz került, ahol egy hangfelvétel tanúsága szerint az RTL kinyírása volt a célja.

Kapcsolódó
Dirk Gerkens vezérigazgató a TV2 Csoport tavaszi műsorait bemutató tájékoztatón a budapesti High Note Sky bárban 2017. február 8-án. A vezérigazgató szerint "hamarosan, valamikor az idei évben" behozhatják a kereskedelmi célcsoportban meglévő hátrányukat az RTL Magyarországgal szemben. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
"A cél kinyírni az RTL-t" - Hangfelvételen a szépreményű Dirk Gerkens nagybelépője
Nem akart személyes támadásokat, Kökény-Szalai Vivien és "extra tudása" viszont az ő döntése volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik