Belföld

A kormány szerint nem kérdés a Sziget Fesztivál sorsa

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu
Egy kérdésre válaszolta ezt a kultúráért felelős államtitkár.

Van-e bármilyen fesztivál-ellehetetlenítő szándéka a Kormánynak?

Kanász-Nagy Máté, az LMP frakcióvezető-helyettese erre kérdezett rá a kultúráért és innovációért felelős
miniszternél, miután Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója, könnyűzenéért felelős miniszteri biztos egy interjúban célzást tett rá, hogy ha „ők úgy akarnák” megszűnne a Sziget Fesztivál.

Demeter Szilárd a mondatát később egy szövegből részmozzanatnak minősítette, cáfolta, hogy lenne ilyen szándék, a Mandineren megjelent írásában azzal magyarázta kijelentését, hogy csak kétségeit fejezte ki, hogy a közeljövőben akár középtávon egyáltalán megmaradnak-e az ilyen nagy fesztiválok, szerinte azok ugyanis fenntarthatatlanok. Hozzátette, most is lennének eszközeik, hogy bármilyen fesztivál megrendezését ellehetetlenítsék. Kanász-Nagy Máté felidézte azt is, hogy Demeter Szilárdnak már többször voltak a kultúrával, a kulturális intézményrendszerrel összefüggésben olyan, a közvéleményt erősen felzaklató kijelentései, amelyek egy részét később korrigálni volt kénytelen.

Csák Jánostól az alábbi kérdésekre várt választ.

  • Mi a kormány terve a Hajógyári-szigettel?
  • Milyen kormány által adott felhatalmazásokkal rendelkezik Demeter Szilárd a témában?
  • Mik a kormány, vagy Demeter Szilárd tervei a kulturális szektorban?
  • Van-e bármilyen fesztivál-ellehetetlenítő szándéka a Kormánynak?

A miniszter helyett ezúttal is államtitkára, Vitályos Eszter válaszolt. Bár Demeter Szilárd jogosítványaira nem tért ki, felhívta az ellenzéki képviselő figyelmét arra, hogy az Orbán-kormány 2016 óta mintegy 398 fesztivált 3,5 milliárd
forinttal támogatott, és még a pandémia alatt sem lehetetlenült el a fesztiválok megrendezésének anyagi lehetősége. Az államtitkár külön az LMP-politikus figyelmébe ajánlotta a Nemzeti Kulturális Alap honlapján a kulturális fesztiválok megrendezését támogató idei évre vonatkozó pályázati felhívást.

Ebből is láthatja, hogy a kormányzati szándék világos és egyértelmű a fesztiválok megrendezését és támogatását illetően

írta végül az államtitkár.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik