Belföld

Csak találgatni lehet, miért kellett a pápalátogatás miatt 24 napra lezárni a Kossuth teret

HAUSER Patrice / hemis.fr / AFP
HAUSER Patrice / hemis.fr / AFP

A Telex volt kíváncsi arra, miért van szükség a Kossuth tér közel egy hónapos, pápalátogatás miatti lezárására, de sem a szervező Magyar Katolikus Püspöki Konferencia, sem a rendőrség nem tudott választ adni rá.

Ferenc pápa április 28. és 30. között tesz látogatást Budapesten, a három nap alatt több nyilvános és nem nyilvános eseményen is részt vesz majd. Ugyanakkor a Kossuth Lajos térre – ahol szentmisét tart majd a pápa – már 2023. április 14-étől nem hajthatnak be a villamosok az építési munkálatok miatt.

2021-ben Ferenc pápa a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséjét celebrálta a Hősök terén, azonban akkor tíz nap is elég volt az építési és bontási munkálatokra.

Mint minden nagy rendezvény esetében, itt is komoly előkészületekre van szükség. A Kossuth téren megkezdődött a pápai mise helyszínének technikai előkészítése, vagyis az ilyenkor szükséges építkezések és átépítések

– válaszolta a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia sajtószolgálata. Hozzátették, hogy az ezzel kapcsolatos lezárások az állami szervek illetékességébe tartoznak, azonban az eseményt szervező Semjén Zsolt nem válaszolt a megkeresésre.

A lap érdeklődött a Budapesti Rendőr-főkapitányságnál (BRFK) is, azonban ők visszairányítottak a rendezvény szervezőjéhez, illetve a BKK-hoz, ahonnan végül szintén nem érkezett válasz.

A villamosok közlekedési rendjéből arra lehet következtetni, hogy a tér legközelebb május 7-én lesz újra átjárható.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik