Belföld

A Mi Hazánk betiltaná a Pride-ot, amiért idén nem tudták lefoglalni az LMBTQ-felvonulás elől az Andrássyt

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu

„Az LMBTQP-propagandafelvonulást vagy a Mi Hazánk ellentüntetését tiltják be?” – címmel tartott sajtótájékoztatót kedden a Mi Hazánk.

Az MTI tudósítása szerint Novák Előd, a párt alelnöke arról beszélt, hogy a Kúriához fordul, miután a Budapest Pride helyett pártja ellendemonstrációját „tiltotta meg” a rendőrség, holott másodpercre pontosan ugyanakkor érkezett a két kérelem a hatósághoz.

Az elmúlt két évben a Mi Hazánk volt a gyorsabb, és mindkétszer sikerrel lefoglalta a Pride szervezői elől az LMBTQ-felvonulás szokásos útvonalát, az Andrássy utat. Tavaly a párt a helyszínt csak lefoglalta, rendezvényt nem tartottak, mondván egyszerűen visszaadják az Andrássyt „a normális embereknek, családoknak”.

Vékony Csongor, a Mi Hazánk budapesti elnöke szerint pártja „a hagyományos családmodell védelme érdekében” jelentett be az első törvényileg lehetséges pillanatban rendezvényt a Budapest Pride-éval azonos helyszínre és időpontra. Hangsúlyozta: a teljes Andrássy utat kívánják rendezvényükhöz lefoglalni, és ebből nem engednek.

Az LMBTQP-propagandafelvonlás szervezői hálát adhatnak a Fidesz kétharmados győzelméért, aminek köszönhetően a vonaglásukat hatóságilag nem tiltják be

– bosszankodott Novák, aki sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy pártja az egyetlen, amely a devianciát népszerűsítő rendezvény megszüntetését követeli.

Mi a mindenféle szexuális aberrációt propagáló felvonulások ügyében se Gyurcsányék támogató, se Orbánék tűrő politikáját nem támogatjuk, hanem a tiltást szorgalmazzuk

– jelentette ki Novák, aki devianciaturizmustól is tart.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik