Belföld

A kormány megint az ellenzéket hibáztatja az elmaradó pedagógus-béremelés miatt

Miközben itthon a pedagógusokat arra bíztatják, hogy demonstráljanak a béremelések mellett, aközben ők minden nap Brüsszelben azért dolgoznak, hogy az ehhez a béremeléshez szükséges uniós forrás soha ne érkezzen meg

– mondta a kormánypártok képviseletében Rétvári Bence egy pénteki sajtótájékoztatón.

A fideszes képviselő úgy foglalta össze az ellenzék módszerét, hogy előre küldik a pedagógus szakszervezeteket, aztán hátba szúrják őket, ezt alátámasztandó emlékeztetett, hogy Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője több alkalommal egyeztetett a pedagógusok szakszervezeteivel.

„Először 2021 augusztusában adtak ki közleményt, amelyben tudatta a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), hogy más szakszervezetekkel közösen konzultációt folytattak Dobrev Klára miniszterelnök-jelölttel, ami része volt a DK miniszterelnöki kampányának. Szeretnénk tudni, ott beszámolt-e Dobrev Klára a szakszervezeteknek, hogy Brüsszelben azért dolgozik, ne legyen a pedagógus béremelésekhez uniós fedezet” – tette fel a kérdést Rétvári.

A pedagógusok béremelésével kapcsolatos legfrissebb hír, hogy ismét veszélybe kerültek az erre szánt uniós források, Brüsszel ugyanis nem adna pénzt abban az esetben, ha a kormány elfogadja a státusztörvényt. Ennek oka, hogy bár az Európai Bizottság világosan fogalmaz azzal kapcsolatban, hogy mik a feltételei annak, hogy átutalják a pénzt a tanárok bérének emelésére, a magyar kormány státusztörvény-tervezete teljesen szembemegy ezekkel a feltételekkel.

Kapcsolódó
Nem adna pénzt Brüsszel tanárbéremelésre, ha a kormány elfogadja a státusztörvényt
A szakszervezet szerint átverte a kabinet az Európai Bizottságot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik