Belföld

Kórházba került a Hableány fölött elhúzó szállodahajó kapitánya, ismét halasztották a meghallgatást

MTI
MTI

Ismét el kellett halasztani a Pesti Központi Kerületi Bíróságon a Hableány tragédiával kapcsolatos eljárás előkészítő ülését – írta a Blikk.

Szerdán a balesetet okozó Viking Sygn mögött érkező másik szállodahajó kapitányát hallgatták volna meg, ám ez nem sikerült. A lap beszámolója szerint az ukrán férfit, akit 27 rendbeli segítségnyújtás elmulasztásával vádol az ügyészség, távmeghallgatás útján kapcsolták volna a bíróágra.

A hajóskapitány azonban súlyos beteg, több műtéten is átesett a közelmúltban, amik miatt korábban már egyszer elhalasztották az előkészítő ülést. T. F. legutóbb két napja került kórházba Ukrajnában.

Az 59 éves ukrán kapitány a Hableányt felborító Viking Sygn mögött érkező Viking Idunt irányította 2019. május 29-én. Az ügyészség közleménye szerint T. F. a baleset helyszínén haladt hajójával, az ,,Ember a vízben” német nyelvű rádióforgalmazást nem hallotta, azt azonban észlelte, hogy az előtte haladó szállodahajó a híd alatt rendellenes manőverbe kezd és megáll.

A vádirat szerint miközben mobiltelefonon próbálta elérni a Viking Sygn kapitányát, áthaladt a már a mederfenékre süllyedt Hableány hajó felett. Végül rádión érte el társát, aki tájékoztatta, hogy összeütközött egy hajóval, és megkérdezte, hogy lát-e valamit mögötte. Erre a kérdésre a Viking Idun kapitánya azt válaszolta, hogy nem lát semmit, azt azonban hallotta, hogy valaki kiabált a fedélzet jobb oldalán.

Annak ellenére, hogy a vádlott a balesetet követően pár percen belül tudomást szerzett az ütközésről, nem tett fel további kérdéseket, hogy hol van az a hajó, amivel a másik szállodahajó ütközött, kerültek-e emberek a vízbe, milyen mentésre irányuló intézkedéseket tesz kapitánytársa.

Az ügyészség szerint ahelyett, hogy azonnal megkezdte volna a segítségnyújtást, azt nézte, hogy a másik szállodahajó mentőcsónakját leengedik. Majd felgyorsított és megkerülte a Margit-szigetet, a Duna budai ágában völgymenetben hajózott, amikor a baleset miatt intézkedő vízirendőrök kikötésre kötelezték.

Az ügyészség a 27 rendbeli segítségnyújtás elmulasztásának vétsége miatt azt indítványozta, hogy a bíróság ítélje a vádlottat fogházbüntetésre, amelynek végrehajtását a vádlott büntetlen előéletére és a joggyakorlatra is figyelemmel próbaidőre függessze fel és a vádlottat határozott időre a tiltsa el a vízi járművek vezetésétől.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik