Belföld

Új egészségügyi salátatörvényt ismertettek szerdán a parlamentben

Számos egészségügyi törvény módosítását tartalmazza az egyes egészségügyi, egészségbiztosítási és gyógyszerészeti tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat, amelyet Takács Péter, a Belügyminisztérium államtitkára ismertetett szerdán a parlamentben – írja az MTI.

A változtatás érinti a humánreprodukció szabályait annak érdekében, hogy egyes betegségek, például onkológiai veszélyek esetén lehetőség legyen ivarsejtek fagyasztására és letételére saját célra.

Az államtitkár fontos témának nevezte a halottvizsgálat újraszabályozását is, amelynek keretszabályai kerültek az előterjesztésbe, a részletszabályokat rendeletek tartalmazzák majd – mondta. Az intézményen kívüli, természetes halállal elhunytak esetén a helyszíni halottvizsgálatot mentőtiszt is elvégezheti, egy képzés elvégzése után.

Egészségügyi szolgáltatónak minősülnek a halottvizsgálati szaktanácsadók, igazságügyi orvosszakértőket foglalkoztató intézmények, hogy hozzáférjenek az elhunyt egészségügyi adataihoz az elektronikus egészségügy szolgáltatási térben (eeszt).

Az államtitkár szólt az alapellátás átszervezéséről is. A törvénymódosítás ezek finomhangolását is tartalmazza – fogalmazott.

Változik az önálló orvosi ellátásról szóló jogszabály is a háziorvosi ellátás biztonságának garantálása érdekében – mondta. A rendelkezés lehetőséget biztosít arra, hogy a praxiskezelő a feladatellátási szerződést annak érvénytelenségére hivatkozással a bíróság előtt megtámadhassa abban az esetben, ha nem megfelelőek annak kötelező tartalmi elemei.

Ugyancsak változnak az orvosesztétikai beavatkozások törvényi előírásai is, a betegbiztonság érdekében. Az államtitkár elmondta: arra nem jogosultak nagy számban végeznek beavatkozásokat, amelyek gyakran egészségkárosodást okoznak. A módosítás ezért egyértelművé teszi, hogy az egészségügyi szolgáltatás körébe tartoznak a plasztikai helyreállító és az esztétikai, plasztikai beavatkozások is.

A kórházi integráción belül a klinikai központok által irányított városi intézmények a jövőben az adott egyetem klinikai központjának szervezetébe integrálódnak – ismertette. Erre azért van szükség, mert az egyik típus alapítványi fenntartásban működik, vagyis államháztartáson kívüli intézmény, míg az OKFŐ alá tartozók azon belüliek – mutatott rá. Az integrálódott intézmények a jövőben klinikai szintű ellátást biztosítanak – tette hozzá.

Ugyancsak új szabályok lépnek életbe a gyógyszerengedélyezés területén is, könnyítve az engedélyezés előtt álló gyógyszer alkalmazását bizonyos esetekben, uniós példa alapján. Egyszerűbbé válik a hazai fejlesztésű gyógyszerek forgalomba helyezése is – ismertette az államtitkár.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik