Belföld

Kedden délután több helyen is előfordulhatnak záporok

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

A Kárpát-medence időjárását hétfő estig még a fokozatosan leépülő magassági hidegörvény, majd kedden már a hosszan elnyúló hidegfront alakítja. Kedden főként az ország keleti kétharmadán erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett még több órára kisüt a nap, viszont nyugat felől fokozatosan megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, és délutántól szórványosan fordulhat elő kisebb eső, zápor. Hétfőn az északi, északkeleti szél időnként megélénkülhet, míg kedden az északnyugati, nyugati irányba forduló szelet kísérhetik délutántól helyenként erős lökések.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és +5 fok között valószínű, de több helyen előfordulhat talajmenti fagy, a fagyzugos helyeken gyenge légköri fagy is. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 14 és 19 fok között várható.

Európa időjárása változatos, ugyanis Délkelet-Európa felett egy magassági hideg légörvény helyezkedik el, emiatt arrafelé is több a felhő és több helyen fordul elő eső, zápor, sőt zivatar is. Ezzel együtt a hőmérséklet is jóval elmarad a szokásostól, sok helyen alig haladja meg a 10 fokot a csúcshőmérséklet. Másutt ugyanis már jellemzően 15 fok felett alakulnak a maximum-hőmérsékletek, sőt az Ibériai-félsziget déli felén már 30 fok körüli értékek is előfordulnak, írja az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése alapján az MTI.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik