Belföld

Keresik azt a kamionost, aki elsodort egy biciklist a 10-es főúton

RTL Híradó
RTL Híradó

Mariann a neszmélyi tízes főút falusi szakaszán biciklizett, amikor egy kamion olyan közel húzott el mellette, hogy elsodorta, majd elhajtott. Az asszony elesett, súlyosan megsérült. Mariann a közösségi oldalán kért segítséget, mert azt szeretné elérni, hogy gázolója legalább kérjen tőle bocsánatot. A sofőrt a rendőrök is keresik, a környék térfigyelő kameráinak felvételeit is átnézik.

Hallottam, hogy jön egy nagy valami, és csak annyit láttam, hogy szürke színe volt, és aztán sodort, sodort, nekem ért..

– mondta az RTL Híradónak az asszony, akinek mindkét keze szilánkosra tört a balesetben. A kamionsofőr nem tartotta be a kötelező oldaltávolságot.

A sérült nő az árokpartra ült le, és úgy emlékszik, nagyjából a huszadik autó állt meg neki segíteni. Egy ismerőse ült benne, ő hívott mentőt. A rohamkocsiban is ismerős arcot pillantott meg: Neszmély polgármesterét, aki szabadidejében mentőzik. Janovics István az RTL-nek azt mondta, évek óta küzdenek a megnövekedett kamionforgalommal:

Jeleztük, próbálunk forgalomtechnikai elemeket beépíteni. Ezek vagy azért akadnak el, mert az út mindkét oldalán járda lenne szükséges, vagy pedig olyan árakat kapunk, ami meghaladja  a falu költségvetését.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik