Belföld

A választási bizottság épületénél tartott fáklyás tiltakozást az LMP

Az akkumulátorgyárak és a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) ellen tüntetett az LMP kedd este Budapesten.

Az NVB székháza előtt megtartott fáklyás demonstráción az ellen tiltakoztak, hogy az NVB nem engedélyezte, az LMP szerint a Fidesz politikai akaratát végrehajtva, az akkumulátorgyárak létesítéséről szóló népszavazás kiírását.

Magyarországot akkumulátor gyarmattá akarják tenni és teszik ezt úgy, hogy a társadalom többsége elutasítja ezt a politikát – közölte a demonstráción Kanász-Nagy Máté, az LMP frakcióvezető-helyettese. Mint mondta, az LMP népszavazási kezdeményezésének elutasításakor nem jogszabályok szerint jártak el, hanem politikai akarat érvényesült. A Fidesz tudja, hogy kisebbségben van, ezért nem akarják ezt a vitát nyíltan lefolytatni – tette hozzá.

Úgy vélekedett, a Fidesz az energia- a klíma- és a vízválság közepén kiárusítja az ország természeti kincseit a profitéhes tőkének, ezzel pedig még inkább ki leszünk szolgáltatva a keleti és a nyugati nagytőkének egyaránt. Ám a többség győzedelmeskedni fog, mert ez a küzdelem az ország jövőjéről szól – mondta Kanász-Nagy Máté.

Suszter András, a Védegylet tagja bejelentette, hogy az LMP-vel közösen keresetet nyújtottak be a debreceni akkumulátorgyár építési engedélyének megsemmisítése érdekében. A Védegylet szerint ugyanis a környezeti hatástanulmányok nem megfelelőek, nem adnak választ arra, hogy a gyár milyen hatással lesz a felszín alatti vizekre, illetve a klímaváltozásra – ismertette.

Pap Dániel, az Extinction Rebellion környezetvédő mozgalom aktivistája azon véleményének adott hangot, hogy a kormányokat egyáltalán nem érdekli a környezetvédelem. A kapitalizmus a környezet kizsákmányolására épül, ezért az emberiség kihalása elkerülhetetlen – mondta, hozzáfűzve, hogy közös ügyünk a nagyipari akkumulátorgyártás visszaszorítása.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik