Most akkor le kéne tartóztatnunk Putyint vagy sem?

Csaknem húsz évvel ezelőtt Hollandiában jártam turistaként. Egy bíró utazás közben is bíró, ezért ahol csak tehettem, megnéztem a helybéli bíróságokat. Legtöbb helyen akkor engedték be a turistákat a bíróság épületébe bámészkodni, amikor éppen nem voltak tárgyalások. Nem így azonban Hágában, a Nemzetközi Büntetőbíróságon. Már az előcsarnokba lépve egy televíziós képernyőn lehetett látni, hogy a bíróság tárgyal, méghozzá a volt jugoszláv, szerb elnök Szlobodan Milosevics ügyét. Be is lehetett ülni a tárgyalásra, egy golyóálló üvegfal választotta el a hallgatóságot a tárgyalóterem többi részétől. Milosevicset a délszláv háborúban elkövetett háborús bűntettek sokaságával, köztük népirtással és etnikai tisztogatással is vádolták. A büntetőbíróság elé akkor került, amikor elveszítve a választást belgrádi otthonában letartóztatták, majd kiadták a hágai bíróságnak. Milosevics ügyében végül nem született ítélet, mert 2006-ban – ötévi letartóztatás után – szívrohamban meghalt.

Jól sejtik, a Milosevics-ügy annak kapcsán jutott eszembe, hogy március 17-én a Nemzetközi Büntetőbíróság (angol rövidítése ICC) elfogatóparancsot adott ki Vlagyimir Putyin orosz elnök és az elnöki hivatal gyermekjogi biztosa ellen. A bíróság közleménye szerint

alapos okkal feltételezhető, hogy az egyes gyanúsítottak felelősséggel tartoznak a lakosság jogellenes deportálásának háborús bűntettéért, valamint a lakosság jogellenes áthelyezéséért Ukrajna megszállt területeiről az Orosz Föderációba, amelyeket ukrán gyermekek sérelmére követtek el.

De mi is valójában ez a Hágában székelő Nemzetközi Büntetőbíróság? Először is: ne tévesszük össze az ugyancsak Hágában működő Nemzetközi Bírósággal. Ez utóbbi az ENSZ bírói szerve, amely az államok közötti vitás kérdésekben hoz ítéletet. Ezzel szemben a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) a legsúlyosabb bűncselekmények elkövetőinek

egyéni büntetőjogi felelősségét vizsgálja.

Egy ilyen büntetőbíróság létrehozásának ötlete már az első világháború után felmerült, de még hosszú idő és még egy világháború kellett ahhoz, hogy az ötlet eljusson a megvalósításig. A második világháború után a szövetséges hatalmak két ad hoc bíróságot hoztak létre, a Nürnbergi- és a Távol-keleti Katonai Törvényszéket a német és a japán háborús bűnösök felelősségre vonására. A jugoszláv háborúban elkövetett fegyveres atrocitásokat és a ruandai mészárlást is még ad hoc bíróságok tárgyalták.

A Nemzetközi Büntetőbíróságot a 2002-ben hatályba lépett Római Statútum hozta létre. Eddig 122 ország fogadta el a szerződést, ami a bíróság alapokmánya: Dél-Amerika és Európa szinte összes országa, Óceánia és Afrika országainak nagyjából a fele. Néhány állam – Izrael, az Egyesült Államok és Oroszország – ugyan aláírta a szerződést, de nyilatkoztak, hogy nem szándékoznak taggá válni. Ukrajna nem ratifikálta a szerződést, viszont elfogadta a bíróság joghatóságát.

Nyilván felmerül a kérdés, ha Oroszország nem tag és Ukrajna sem, csupán elfogadta a bíróság joghatóságát, akkor hogy kerülhetett sor a Putyin elleni elfogatóparancs kibocsátására?

Az ICC ügyésze nyomozást indíthat akkor, ha egy tagállamtól vagy a Biztonsági Tanácstól, esetleg más forrásokból – például magánszemélyektől vagy nem kormányzati szervektől – kap olyan információt, amely a legsúlyosabb háborús bűntettek gyanúját alapozza meg. Ezek:

• a népirtás,
• az emberiesség elleni bűncselekmények,
• a háborús bűncselekmények
• és az agresszió.

A bíróság joghatósága pedig – vagyis az, hogy mikor és hol járhat el – a tagországok állampolgárain kívül a tagországok területén elkövetett cselekményekre is kiterjed, beleértve azokat az országokat is, amelyek ugyan nem aláírói a szerződésnek, de elismerik a bíróságok joghatóságát, mint például Ukrajna.

Mivel az ukrán gyermekek Oroszországba hurcolását Oroszország maga is elismerte – bár ürügyként humanitárius célokra hivatkozott –, emellett a történteket dokumentumok is alátámasztják, ennek bizonyítása tűnik a legnyilvánvalóbbnak.

Az ICC-nek nincs saját rendőrsége, ezért az elfogatóparancs végrehajtása a részes országokon múlik.

A világsajtó egy részét is bejárta Gulyás Gergely azon nyilatkozata, miszerint a magyar jogrend alapján nem lehet letartóztatni az orosz elnököt, ha az ország területére lép, mert Magyarországon nincs kihirdetve a Nemzetközi Büntetőbíróság statútuma.

Egy nemzetközi egyezmény elfogadása automatikusan nem válik a belső jog részévé, csak akkor, ha az Országgyűlés kihirdeti, amelyre létezik egy speciális eljárás. Ez ebben az ügyben nem történt meg az elmúlt években, és nem véletlenül nem történt meg, ezért ennek az elfogatóparancsnak nem tudunk eleget tenni

– fogalmazott a kancelláriaminiszter. „Azért nincs kihirdetve az ICC statútuma, mert a kormány szerint az egyezmény ellentétes az Alaptörvénnyel, ezt még Áder János államfő idején jelezte több alkalommal a Köztársasági Elnöki Hivatal” – tette hozzá Gulyás.

Csakhogy az ICC statútuma egy országgyűlési határozat és törvénytervezet szerint már 2002. július 1-jén hatályba lépett. Hogy Áder János egészen mást gondolt országgyűlés elnökeként, mint amikor ő lett a köztársasági elnök, arra ékes bizonyíték az alábbi országgyűlési határozat és törvénytervezet. Ebben az olvasható: „1. § Az Országgyűlés a Nemzetközi Büntetőbíróság 1998. július 17. napján az Egyesült Nemzetek Rómában megtartott Diplomáciai Konferenciáján elfogadott Statútumát (a továbbiakban: Statútum) e törvénnyel kihirdeti. A Magyar Köztársaság megerősítésről szóló okiratát a külügyminiszter 2001. november 30-án az Egyesült Nemzetek Főtitkáránál letétbe helyezte. A Statútum hatálybalépésének napja 2002. július 1.”

Akkor most mi a valóságos helyzet? Gulyás jól fogalmazott, vagy „tévedett” amikor azt közölte, hogy Magyarország nem ratifikálta a Római Szerződést?

Bakó Bea, aki saját megfogalmazása szerint „alkotmány- és EU-jogot kutat Münstertől Firenzéig”, és aki a megszűnt Azonnali.hu alapító-főszerkesztője volt, a Gemist.hu oldalán azt írja: „az valóban igaz, hogy az ICC statútuma nincs kihirdetve Magyarországon, vagyis nincs külön törvény a nemzetközi szerződés hivatalos magyar szövegével. Ez meglehetősen szokatlan, de ettől még nem jelenti azt, hogy Magyarország a statútumot ne ratifikálta volna, azaz Magyarországon ne lehetne, sőt, ne kellene Putyint az ICC elfogatóparancsa alapján letartóztatni. Magyarország az ICC statútumát ugyanis nem törvényben, hanem egyszerűen országgyűlési határozatban erősítette meg – méghozzá az első Orbán-kormány alatt, 2001-ben. Azaz a statútumot Magyarország ratifikálta, Magyarországot az ICC is részes államnak tekinti, ha Putyin ide jönne, és nem tartóztatnák le, azzal nemzetközi jogi kötelezettség teljesítését mulasztanák el.”

Kovács Péter egyetemi tanár, aki jelenleg is a Nemzetközi Büntetőbíróság tagja, 2019-ben egy egész tanulmányt szentelt annak a kérdésnek, vajon mi az oka annak, hogy törvényben nem hirdették ki Magyarországon a Római Statútumot. Az ő kiindulási alapja is az, hogy Magyarország valóban ratifikálta a szerződést, csak éppen a (kétszer is már magyarra lefordított szöveg) törvényi kihirdetése maradt el. Ennek okaként a kormány a Köztársasági Elnöki Hivatal aggályaira hivatkozik, de hogy miért állítják, hogy a törvény alkotmányellenes lenne, arra a nemzetközi jogászok nem találnak magyarázatot.

Sok érv szól amellett, hogy itt komoly következményekkel járó mulasztásban, sőt alkotmányos mulasztásban van a törvényhozó. Hosszú évek óta próbálja a magyar egyetemi világ nemzetközi jogász és alkotmányjogász közössége meggyőzni az érintetteket, hogy sem nemzetközi jogi, sem alkotmányjogi érvekkel nem támasztható alá a Római Statútum kihirdetésének akadályozása

– írja Kovács.

Összegezve: Kovács Péter arra következtet, hogy az lehet a gondjuk, hogy a köztársasági elnököt megillető mentelmi jog nem érvényesül a Nemzetközi Büntetőbíróság előtt. A tanulmány levezeti annak elvi lehetetlenségét, hogy a gyenge, illetve közepes erejű státuszban lévő elnök egyáltalán elkövethetne olyan bűntettet, amely erre a bíróságra tartozna. Emellett a hazai jogászok azt is elfelejtik, hogy az ICC „nem a nemzeti büntető joghatóság helyébe, hanem melléje lép. A Nemzetközi Büntetőbíróság akkor jár el, ha az állam nem tudja vagy nem akarja a felelősségre vonást elvégezni.” Vagyis, ha lenne/lehetne ilyen bűne a köztársasági elnöknek, itthon kellene/lehetne eljárni vele szemben, ha pedig méltatlanná válik az elnöki feladatra, el lehet távolítani.

Kovács Péter ki is mondja, hogy a Római Statútum önmagában is érvényesül, a kihirdetésnek valójában gyakorlati oka lenne: a jogalkalmazók nem szoktak ahhoz hozzá, hogy ne a magyar törvények alapján döntsenek.

Sokan kérdezik, mi értelme volt Putyin ellen kiadni a nemzetközi elfogatóparancsot. Árt-e ez neki egyáltalán? Bizony árt. Nem mehet olyan országba, amely tagja a Nemzetközi Büntető Bíróságnak annak veszélye nélkül, hogy ott akár le is tartóztathatják. Márpedig Putyin szeretne Dél-Amerikában, Afrikában is aktívabb lenni, de ez most némi akadályba ütközik.

Árt-e a Putyin ellen kiadott elfogatóparancs a magyar kormánynak? Árt és árthat. A kormány amúgy is negatív nemzetközi megítélése tovább romolhat, ha változatlanul egy lehetséges háborús bűnös szekerét tolja.

Akkor meg végképp kiiratkozna a kultúrnemzetek klubjából, ha ne adj’ isten Putyin idejönne, és a kormány – megszegve a Nemzetközi Büntetőbíróság itthon is ratifikált alapokmányát – megtagadná egy háborús bűnökkel vádolt személy letartóztatását.