Belföld

Társadalomkutató: most nagyobb vereséget szenvedne a baloldal, mint egy éve

Bruzák Noémi / MTI
Bruzák Noémi / MTI

A Fidesz egy most vasárnapi választáson ugyanakkora támogatottsággal (52 százalék) még nagyobbat nyerne, mint egy éve, mivel az összefogott ellenzék (30 százalék) a tavalyi eredményénél is gyengébben szerepelne – derül ki a Társadalomkutató felméréséből. A kutatás megállapításait csütörtökön közölték az MTI-vel.

A március 27. és 29. között, ezer ember telefonos megkérdezésével készült felmérés szerint a kormánypártok egy évvel a választások után is képesek lennének megismételni a 2022-es országgyűlési választáson elért győzelmüket. A baloldalhoz sorolt ellenzéki pártok egykori összefogásának támogatása viszont tovább apadt. A tavalyi országgyűlési választás előtt a Társadalomkutató a baloldali közös lista 40 százalékos eredményét jelezte előre, de az a választáson csupán a belföldi szavazók 36 százalékát tudta megszerezni.

Az akkori politikai szövetséghez tartozó erők összesen azonban ma már csak 30 százalékos támogatottsággal bírnak.

Ez azt jelenti, hogy a baloldali tábor nemcsak tovább töredezett azáltal, hogy Márki-Zay Péter mozgalma önálló párttá alakult vagy a Jobbik egykori elnöke új mozgalmat alapított, hanem zsugorodott is

írták, megjegyezve, Jakab Péter szervezetének támogatására nem kérdeztek rá, mivel az nem minősül egyelőre politikai pártnak, így nem is indulhat választáson.

A szétbomlott összefogás egykori pártjai vegyes képet mutatnak: legerősebb köztük a Demokratikus Koalíció, amely mögött a választók 12 százaléka áll. Fele ekkora támogatottsággal követi a DK-t a 6 százalékos Momentum. Őket a Jobbik követi a sorban, 4 százalékos támogatottságával a bejutási küszöb körül inog. Az LMP (3 százalék), az MSZP (2 százalék), illetve a Párbeszéd (1 százalék) jelentősen elmarad a parlamenti bejutást és frakcióalakítást biztosító támogatottságtól. A 2022-es választás óta zászlót bontó Mindenki Magyarországa Néppárt mindeddig a választók 2 százalékát tudta megszólítani.

A kutatás készítői szerint az egykori baloldali szövetségtől elpártolt szavazók feltehetőleg más pártokat erősítenek: a Magyar Kétfarkú Kutyapárt tavalyi, 3,4 százalékos választási eredményét jócskán túllépné, jelenlegi 10 százalékos támogatottságával egyértelműen átlépné a parlamenti belépési küszöböt.

A Mi Hazánk a választás óta tovább javította a 6 százalékos választási eredményét: most vasárnap a biztos szavazó pártválasztók 8 százaléka adná voksát a radikális jobboldali pártra. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik