Belföld

Megváltoztatta árazását a Mol Limo

MTI Fotó: Máthé Zoltán
MTI Fotó: Máthé Zoltán

A biztonságosabb autózás érdekében a Mol Limo bevezeti a kilométer alapú árazást, ezzel párhuzamosan csökkenti a perc- és óraalapú díjakat, akár 70 százalékkal is – közölte a közösségi autómegosztó csütörtökön az MTI-nek eljuttatott közleményében.

Kiemelték: az új – együttes – díjszámítási rendszer értékeli a megfontolt auutóhasználatot, az utazás tényleges költsége ugyanis a megtett kilométerek számától, és nem a közben eltelt időtől függ. Az új díjstruktúra előnyei elsősorban a városi autóhasználat során, az autómegosztás elsődleges terepén jelentkeznek – húzták alá.

Jelezték, hogy a kötbér ittas, tudatmódosító szer vagy gyógyszer hatása alatt történő vezetés esetén 350 ezer forintra nőtt, szintén a biztonságos közlekedés ösztönzése érdekében.

További változás, hogy megszűnik a reptéri zónadíj azoknak, akik a Liszt Ferenc repülőtérről a fővárosba autóznak; korábban 2490 forint adódott hozzá a végösszeghez.

Azok a felhasználók, akik a városból a repülőtérre mennek, a korábbi 2490 helyett 1990 forint zónadíjat fizetnek a jövőben – ismertették.

A cég honlapján elérhető adatok szerint a flottájukat 450 darab autó alkotja, a felhasználók Dacia, Volkswagen, Kia, Fiat, Opel, Toyota, Mercedes-Benz járművek közül választhatnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik