Belföld

Nem csitulnak a kedélyek a Horn Gyula sétány körül

Google Maps
Google Maps

A múlt hét közepén Sára Botond főispán felkérte a Fővárosi Közgyűlést, hogy keresztelje át valami másra a Horn Gyulásról elnevezett XIII. kerületi sétányt, mert indoklása szerint sérült a jogszabály azáltal, hogy az egykori szocialista miniszterelnökről nevezték el a közterületet.

A XIII. kerületi önkormányzat fájlalta, hogy kisstílű politikai vita kerekedett abból, hogy „egy nemzetközileg elismert és Magyarországon legitim módon megválasztott miniszterelnökről” közterületet neveztek el, míg a Főváros részéről Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes úgy nyilatkozott, hogy a Fővárosi Közgyűlés számára nem kötelező megváltoztatni a közterület nevét, Sára Botond pedig „bár főispán, még nincsenek olyan jogosítványai, hogy utasításokat adjon a fővárosi önkormányzatnak”. A főpolgármester-helyettes szavaiból kikövetkeztethető, hogy a Főváros nem szándékozik megváltoztatni a sétány nevét, Kiss már előre jelezte is Sára Botondnak, hogy lehetősége lesz majd a bíróságon megtámadni a dolgot.

Mindezek után kedden közleményt adott ki a Fővárosi Kormányhivatal, amelyben szintén jogszabálysértéssel vádolja a Fővárosi Közgyűlést. Mint írják, az önkormányzati törvény szerint közterület nem viselheti olyan személy nevét, aki a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerek megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában részt vett. Hozzáteszik, hogy a Magyar Tudományos Akadémia állásfoglalásában megerősítette, hogy „Horn Gyula életútja nem hagy kétséget afelől, hogy részt vett önkényuralmi rendszer kiépítésében és fenntartásában”.

Budapest Főváros Kormányhivatala korábban felszólította a Fővárosi Közgyűlést, hogy kérje ki a Magyar Tudományos Akadémia véleményét, de ezt az önkormányzat nem tette meg  Az Akadémia véleményét ezért a kormányhivatal kérte ki. A tudományosállásfoglalás alapján egyértelmű, hogy a Fővárosi Közgyűlés döntése jogszabálysértő. A kormányhivatal jogszabályi kötelezettségének eleget téve törvényességi felhívással élt a Fővárosi Közgyűlés felé, amelyben felkérte a jogszabálysértő helyzet megszüntetésére – áll a kormányhivatal közleményében.

A múlt csütörtökön nyilvánosságra hozott kormányhivatali tájékoztatás szerint Sára Botond 30 napot „adott” a Fővárosnak arra, hogy átnevezze a sétányt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik