Belföld

Ma a brit uralkodó árnyékkormányával randevúznak Dobrevék, Kocsis Máté gúnyolódik

Kovács Anikó / MTI
Kovács Anikó / MTI

Őfelsége III. Károly brit király árnyékkormányával találkozik ma Dobrev Klára és árnyékkormányának több tagja

– adta hírül Facebook-oldalán Gyurcsány Ferenc. A DK elnöke szerint a látogatással pártja azt építi, amit „Orbán minden nap rombol: a hitet a nagyvilágban is, hogy Magyarország majd visszatér a tisztesség, a partnerség, a felelősség útjára.”

Gyurcsány szerint a Demokratikus Koalíció nyugatos Magyarországot akar: barátokat, szövetségeseket, nyugalmat, gyarapodást.

Dobrev Klára elfogadott partnerként megy ma Londonba. Talán most majd többen értik: az árnyékkormány nem kommunikáció, nem a Demokratikus Koalíció pártügye, hanem remény, hogy helyreállítjuk a haza tisztességét itthon és külföldön

– írja a DK elnöke.

A Demokratikus Koalíció árnyékkormánya kétnapos, hivatalos látogatáson vesz részt Londonban, ahol a brit Munkáspárt árnyékkormányával folytat kétoldalú tárgyalásokat. A párt által kiadott közlemény szerint Dobrev Klára találkozik Keir Starmer brit árnyék-miniszterelnökkel, a közvélemény-kutatásokban jó ideje magabiztosan vezető Munkáspárt elnökével.

Az eseménnyel kapcsolatban Dobrev Klára is posztolt szerdán délelőtt a Facebookon. A vonaton ülve azt írta: „Azért megyünk Londonba, hogy megmutassuk, van alternatívája Orbán rendszerének, a következő magyar kormány újra fogja építeni azokat az erős nyugati szövetségeket, amiket Orbánék leromboltak.”

A DK londoni útját kommentálva Kocsis Máté, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője a Facebook-oldalán – gúnyolódó emojikat is bevetve – úgy reagált:

Nem hiszed el: Gyurcsány szerint őfelsége III. Károly brit király árnyékkormányával találkoznak ma az emberei.

Gyurcsány egyébként azért használhatta a „brit király árnyékkormánya” kifejezést, mert Nagy-Britanniában az ellenzéki kabinetet hivatalosan valóban őfelsége ellenzékének hívják, ezzel utalva arra, hogy bár az uralkodó hivatalos kormányával szemben állnak, de az éppen aktuális uralkodó trónhoz való jogát nem kérdőjelezik meg.

Kiemelt kép: Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció európai parlamenti képviselője, a párt árnyék-miniszterelnöke és az árnyékkormánya tagjai Budapesten 2022. szeptember 19-én.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik