Belföld

165 méter hosszú cementfolyás temette be a balatoni védett patakvölgyet

MTI
MTI

Fokozottan védett természetvédelmi területre folyt ki egy betonüzemből a nedves cement Aszófőnél. A Séd-patak völgyében február és március folyamán virágzik a védett, kiemelkedő botanikai értéknek számító téltemető nevű növény, aminek ebben a völgyben található a legnagyobb magyarországi állománya.

A tavaly tavasszal 165 méteres „cementfolyást” észleltek a helyiek a területen, amelyről azonnal értesítették a környezetvédelmi hatóságot és a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkot – írta az Átlátszó.

Jelentős mennyiségű, mesterséges eredetű iszapszennyeződés került országos jelentőségű, fokozottan védett természetvédelmi területre

– állapította meg a Veszprém Megyei Kormányhivatal tavaly nyáron, egy lakossági bejelentésre történt vizsgálat nyomán.

A cementkifolyás a hatósági vizsgálat szerint a 040/19. helyrajzi számú aszófői ingatlanról indult. A dokumentum szerint ott egy telephely működik, annak nevét azonban gondosan kitakarták egy közadatigénylésre válaszul küldött dokumentumban.

A nyilvánosan elérhető adatok szerint a fenti helyrajzi számon a Molnárbeton Kft. aszófői betonüzeme működik. A határozat idézi a Balaton-felvidéki Nemzeti Park nyilatkozatát, mely szerint a szennyezés „az üzem jellegéből adódóan valószínűsíthetően híg beton volt, mely (…) megkötött, kikeményedett és tömör bevonatot képzett a talajfelszínen.”

A hatóság arra kötelezte a céget, hogy 2023. március 1-jéig távolítsa el a betontartalmú szennyezőanyagot, mégpedig kézi eszközökkel; természetvédelmi területen ugyanis nagy gépekkel nem lehet felvonulni. A határozat azt is előírta, hogy a munkálatokat csak a Balaton-felvidéki Nemzeti Park felügyeletében lehet elvégezni. Emellett kötelezték a céget, hogy egyéb műszaki intézkedések végrehajtása mellett építsen támfalat a betonüzem határán az ott lévő drótkerítés helyett, megakadályozandó egy esetleges további cementkifolyást.

Olvasónk felvétele

A kormányhivatal által szabott határidő lejárta után, a helyszínen március 4-én készült fotók szerint a cement feltörése megkezdődött ugyan, de még ez sem történt meg az egész 165 méteres szakaszon.

A cementkifolyás ügyében a lap kereste a Molnárbeton Kft.-t. A cég választ is küldött, bár ez kevés konkrétumot tartalmazott a szennyezés okáról és a felszámolás menetéről. A cégvezető állítása szerint ők minden kötelezettségüket teljesítették, amit a Kormányhivatal előírt számukra, és a továbbiakban is mindent megtesznek a szabályos működés érdekében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik