Belföld

Távolodik a 400-as szinttől a forint

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

Erősödött kedd reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben, írja az MTI.

Az euró jegyzése reggel hét órára 395,06 forintra csökkent, míg a dollár jegyzése 368,61 forintra ment le. A hétfői kezdéshez képest, amikor még alig fél százalék volt a forint év eleje óta elért nyeresége a főbb devizákkal szemben, a kedd reggeli jegyzésén a magyar fizetőeszköz már 1,1 százalékkal állt erősebben az euróval és 1,3 százalékkal a dollárral szemben.

A Portfolio azt írja, kedden jelentős makrogazdasági fordulatra nem lehet számítani, így a forint árfolyamát leginkább a bankpiaci fejlemények határozhatják majd meg. A tőzsdei nyitásban az OTP erősödni tudott, ami pozitív jel az európai bankpiaci aggodalmak közepette:fél kilenc körül az árfolyam egészen a 391,5-ös sávig zárkózott az euróhoz képest.

A forint március 15-én kezdett újból zuhanásba az elmúlt hónapok javuló tendenciái után. A magyar nemzeti ünnepen az euró ára újból négyessel kezdődött, azóta pedig többször átvitte a 400-as lélektani szintet az árfolyam.

Hétfőn ismét benézett 400 forint fölé az euró, estére azonban visszaerősödött a magyar deviza, miután a dollár gyengülésnek indult az euróval szemben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik