Belföld

Németh Szilárd szerint a magyarok magyar Magyarországot akarnak

Nagyon fontos találkozási pont a fehér asztal mindannyiunk életében, legyen szó a családról vagy a barátokról

– fogalmazott a rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos szombaton Felcsúton, a Magyarország étele 2023. szakácsverseny döntőjén.

Németh Szilárd hangsúlyozta, hogy a politika és a gazdaság sem működik a fehér asztal nélkül. Mint mondta, az étkezés nemcsak testi, hanem lelki töltődés is egyben.

A kormánybiztos a rendezvénnyel kapcsolatban kifejtette: hat éve rendezik meg a versenyt, amelyen az egész Kárpát-medence magyarjai versengenek egymással.

Megemlítette, hogy új elem a Szamos Mátyás tányérdesszert verseny, amelynek keretében fiatalok alkotnak különféle „édes csodákat”. Németh Szilárd kiemelte, hogy a magyarok magyar Magyarországot akarnak, amihez a gasztronómia is hozzátartozik, és ezt a viadal erősíti.

Úgy vélte, nem könnyű az a küldetés, amit Asztalos István, az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesületének elnöke vállalt, mert a magyar hagyományokra épülő ételek népszerűsítését, azok megújítását tűzte ki maga elé. Megjegyezte, hogy a főszervező döntése sikeres, mert egyre inkább elismert a verseny.

A januári elődöntőből tizenkét csapat jutott a szombati döntőbe, közülük kerül majd ki a Magyarország étele 2023. szakácsverseny győztese, írja az MTI.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik