Belföld

Március 15: Gulyás Gergely többet ad kitüntetettjeinek

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu
Az ünnep előtt megjelent a Miniszterelnökséget vezető miniszter rendelete.

A Magyar Közlönyben jelent meg Gulyás Gergely döntése, amely némiképpen módosította a Miniszterelnökséget vezető miniszter által adományozható elismerésekről szóló kormányrendeletet. Így.

a) 12. § (6) bekezdésében az »1 500 000« szövegrész helyébe a »2 500 000« szöveg,
b) 14. § (6) bekezdésében az »1 000 000« szövegrész helyébe az »1 500 000« szöveg
lép.

A talányos módosítás már hatályba is lépett, ami azért fontos, mert mint megnéztük, az eredeti rendelet alapján éppen a március 15-i nemzeti ünnepen adják át azt a két díjat, amelynek pénzjutalmát most a miniszter megemelte.

A Batthyány Lajos-díjat évente csak egy ember kaphatja meg (akár posztumusz is). Ennek lett most a  pénzjutalma 2,5 ,millió forint. A Magyary Zoltán-díjat és az azzal járó 1,5 millió forintot öten kaphatják meg.

Frissítünk!

Kiderültek a díjazottak

Idén a Batthyány Lajos-díjat Prőhle Gergely, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Tanulmányok Intézete, valamint a Habsburg Ottó Alapítvány igazgatója kapta, míg Magyary Zoltán-díjban részesült: Ágh Ernő Péter, a Vas Vármegyei Kormányhivatal főigazgatója; Biró József, Budapest Főváros Kormányhivatala Országos Közúti és Hajózási Hatósági Főosztálya főosztályvezetője; Kálcsics Adrienn, a Miniszterelnökség Perképviseleti és Döntőbizottsági Főosztálya főosztályvezetője; Petrény Gábor, a Miniszterelnökség Pénzügyi és Számviteli Főosztálya főosztályvezetője; Tóth Ferenc, a Miniszterelnökség Területi Közigazgatásért Felelős Államtitkári Kabinete politikai tanácsadója.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik