Belföld

Kedd estig 12 megyére adott ki riasztást az OMSZ

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

Figyelmeztető előrejelzést adott ki Magyarország területére kedd éjfélig a Országos Meteorológiai Szolgálat.

Északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, és főként a délutáni óráktól északnyugat felől már eső, zápor is előfordulhat, helyenként az ég is megdörrenhet. Az ország délkeleti, keleti részén számíthatunk a legtöbb napsütésre, és ott estig még nem lesz csapadék. A déli, délnyugati szél sokfelé megerősödik, sőt néhol viharossá fokozódik a légmozgás. Estétől a Dunántúl északi felén északnyugatira fordul a szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet az ország nagy részén 18 és 22 fok között alakul. Késő estére 7 és 12 fok közé csökken a hőmérséklet – olvasható az OMSZ honlapján.

Mint írják: a déli, délnyugati szelet reggel az északnyugati, nyugati megyékben időnként viharos (60–70 km/óra, átmenetileg akár 70 km/óránál erősebb) lökések kísérhetik.

Késő délutántól az érkező front előterében, illetve annak mentén a záporokat helyenként dörgés, villámlás is kísérheti.

  • Pest,
  • Baranya,
  • Bács-Kiskun,
  • Fejér,
  • Komárom-Esztergom,
  • Nógrád,
  • Somogy,
  • Tolna

vármegyékben zivatar,

  • Győr-Moson-Sopron,
  • Vas
  • és Zala

vármegyékben az erős széllökések miatt adtak ki figyelmeztetést, Veszprémben pedig mindkettő miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik