Belföld

Szijjártó: Az ENSZ-ben sokkal erősebb a béke támogatottsága, mint „Brüsszelben”

John Lamparski / NurPhoto / NurPhoto via AFP
John Lamparski / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Az ENSZ közgyűlése épp most szólította fel Oroszországot, hogy vonuljon ki Ukrajnából, de a külügyminisztérium azt nem közölte, hogy Magyarország támogatta-e a határozatot.

Az ENSZ-ben sokkal erősebb az ukrajnai béke támogatottsága, mint az Európai Unióban – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután csütörtökön António Guterres ENSZ-főtitkárral találkozott.

Az ENSZ Közgyűlése éppen csütörtökön elsöprő többséggel fogadott el határozatot az ukrajnai orosz invázió évfordulója alkalmából, amelyben határozottan követelte Oroszországtól, hogy vonuljon ki Ukrajnából és hagyja abba a harcot.

A határozatot a közgyűlés 141 igen szavazattal, 32 tartózkodás ellenében fogadta el, 6 ország – Fehéroroszország, Észak-Korea, Eritrea, Mali, Nicaragua és Szíria nemmel szavazott.

Az Oroszország szövetségesének tartott Kína tartózkodott az ENSZ szavazásán.

Szijjártó Péter szerint „New Yorkban a hangulat egészen más, mint Brüsszelben”, amikor az Ukrajnában zajló háborúról van szó. A miniszter úgy látja, ha az Európai Unióban valaki a béke fontosságáról beszél, akkor azonnal az oroszok pártfogójaként tüntetik fel, „ami nyilvánvalóan eszement dolog”.

“Ez nem egy futballmeccs, hogy itt szurkolni kelljen valamelyik oldalnak, ennek a háborúnak nincsen és nem is lesz győztese, ennek a háborúnak csak vesztesei vannak, ez a háború csak károkat okoz, és minél tovább tart ez a háború, annál nagyobb károkat okoz és annál több vesztes lesz” – áll a külügyi tárca közleményben, amelyet az MTI szemlézett.

Itt a béke iránti vágy, a béke támogatottsága sokkal nagyobb, mint adott esetben Brüsszelben. Az Európán kívüli országok is szenvednek a háború következményeitől, dacára annak, hogy földrajzilag messze helyezkednek el tőle

– fejtegette Szijjártó Péter.

Szerinte az ENSZ-nél jobb kommunikációs csatorna nem létezhet, hiszen épp azért hozták létre a világszervezetet, hogy az egymással akár háborúban vagy ellenséges viszonyban lévő országok is beszélni tudjanak egymással.

„Ezért az ENSZ főtitkárát is arra kértem, hogy tegyen meg mindent annak érdekében, hogy az ENSZ be tudja tölteni ezt a szerepet, hogy az ENSZ közvetítő vagy a megbeszélések számára platformot biztosító szervezet lehessen ebben a háborúban” – idézi a közlemény a tárcavezetőt.

Arról, hogy Magyarország az ENSZ közgyűlésben hogyan szavazott, a közleményben nem esett szó.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik