Belföld

Vitézy: Sebességméréssel kerülhetőek el az olyan balesetek, mint ami a Harminckettesek terén történt

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

Vasárnap hajnalban egy autó a villamosmegállóba hajtott a nyolcadik kerületi Harminckettesek terénél, és elütött egy ott várakozó 23 éves nőt, aki a helyszínen meghalt. Vitézy Dávid volt közlekedési államtitkár a Facebookon írt arról, szerinte hogyan lehetne ezeket a baleseteket elkerülni.

Tavaly nyárig a New Yorkban kihelyezett sebességmérő kamerák egy korábbi politikai alku nyomán csak munkanap reggel 6 és este 22 óra között mérhettek sebességet – jól látszik az ábrán, hogy az autósok ezt tudták, és sokkal jobban betartották a sebességhatárokat, amikor mértek a kamerák. Eközben a gyorshajtásból eredő halálos balesetek közel 60 százaléka éjjel és hétvégén történt ekkor New Yorkban

– írja Vitézy.

Egy ekkoriban készült jelentés kimutatta, hogy a városi sebességtúllépés a halálos balesetek 80 százalékáért felelt New Yorkban, de ahol volt kamerás mérés, ott 72 százalékkal kevesebb alkalommal történt sebességtúllépés. A kamerák által elkapott gyorshajtóknak pedig több, mint a fele egy alkalom után többször nem kap bírságot – tehát a kamerák visszatartó ereje igazolt.

– teszi hozzá. Vitézy leírja, hogy az adatok miatt módosították a szabályokat, és tavaly nyár óta a hét minden napján 24 órában mérnek a sebességmérők.

Bár nem tudjuk még biztosan, de erősen úgy látszik a sajtóhírekből, hogy a gyorshajtás komoly szerepet játszott a körúton a villamosra várakozás közben halálra gázolt lány esetében is a hétvégén. Látható, hogy a kamerák a sebességtúllépés ellen kiválóan működő eszközök. Ezügyben a városainkban jócskán van teendő, hisz azt a kész technológiát, amit a gyorsforgalmi utakon és az országos főúthálózaton ma már alkalmazunk (automatizált rendőrségi kamerás sebességmérés), a városainkban nem. Egy időben az önkormányzatok kamerával tudtak szabálysértési bírságokat kiállítani (sebességet mérni akkoriban sem), de aztán ez a lehetőségük is megszűnt egy közismert Kolosy téri eset után.

– írja. Szerinte ideje lenne egy ilyen programot Magyarországon is elindítani.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik