Belföld

A Mi Hazánk politikusa megkérdezte a kormánytól, hogy szándékában áll-e betiltani a TASZ-t

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu

Pakusza Zoltán, a Mi Hazánk Mozgalom alelnöke, önkormányzati képviselő nyílt levélben kérdezte meg Orbán Viktortól, hogy szándékában áll-e a kormánynak a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) betiltása.

Korábban a TASZ a kormányhivatalt és a rendőrséget kérte, hogy vizsgálják ki, jogszerűen működik-e az ásotthalmi mezőőrség, miután Toroczkai László, a határ menti település akkori polgármestere a közösségi médiában számolt be arról, hogy felfegyverzett mezőőrökkel évek óta illegális határátlépőkre vadászik az erdőben. A TASZ szerint a mezőőrök dolga a termőföldek, az ott levő gépek, épületek, termények védelme.

Önök konzervatív, nemzeti kormányként tekintenek magukra, azonban erre a mezőőrökkel szembeni liberális eljárásra még Gyurcsány Ferenc is csettintene. Úgy érzem, a mai Magyarországon még az egri nőket is elítélnék, mert nem konvencionális lovagi eszközökkel védték a várat, hanem a török nyakába zúdították a szurkot

– írja Pakusza lapunkhoz eljuttatott közleményében, hozzátéve, hogy a Belügyminisztérium által irányított rendőrség el is utasíthatta volna a bejelentést, azonban nem ezt tették, hanem eljárást indítottak.

A politikus megjegyzi: a TASZ nemcsak ebben az esetben tett bejelentést, hanem számos önkormányzati rendeletet is megtámadott és el is érte a bíróságok segítségével, hogy azokat visszavonják. Szerinte ezek a rendeletek jellemzően a rend védelmében és „az igénytelen életmód felszámolása” érdekében születtek.

A TASZ betiltásán túl Pakusza arra is kíváncsi, „nem érzi-e hibásnak azt az állami működést, ahol a hazájukat védő mezőőrök nem kitüntetést, hanem büntetést kapnak”, illetőleg, hogy

a jövőben tesznek-e lépéseket annak érdekében, hogy a hazájukat védőket ne támadhassák hátba akár külföldről is pénzelt szervezetek?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik