Belföld

Tagad a várandós nő erőszakolásával vádolt volt miskolci katona, és elképesztő történettel állt elő

ugyeszseg.hu
ugyeszseg.hu

Kedden az előkészítő üléssel megkezdődött a Debreceni Törvényszék Katonai Tanácsa előtt annak a szexuális erőszak bűntettével vádolt férfinek az ügye, aki egy várandós nővel erőszakoskodott Miskolcon.

Dobó Dénes, a Debreceni Törvényszék szóvivője azt mondta, hogy hét év fegyházat és hét év közügyektől eltiltást kért az ügyészség a terheltre előkészítő ülésen történő beismerés esetére.

A férfi azonban vitatta a vádirati tényállást, nyilatkozata szerint nem volt semmilyen előre kitervelt szándéka, és nem fojtogatta, nem akarta levetkőztetni a nőt és nem is ült rá a mellkasára.

Azt állította, hogy csak útbaigazítást akart kérni a nőtől, de rosszul lett, elvesztette az egyensúlyát és nekiesett a nőnek. Elmondása szerint ekkor fel akarta segíteni a terhes nőt a földről, ő azonban pánikba esett és segítségért kiáltott. A nőt pedig csak addig akarta a földön tartani, amíg egy járókelő elhagyja a helyszínt.

A férfi tavaly január elején határozott idejű önkéntes területvédelmi tartalékos katonai szolgálati jogviszonyt létesített a Magyar Honvédséggel, majd Miskolcon szolgált szakaszvezetőként. Az ominózus júniusi napon a terhessége 23. hetében járó nő a munkahelyéről tartott hazafelé Miskolcon, a 20-as számú autóbusszal. A nő a buszról a Népkert megállóhelyen leszállt, majd a Görgey Artúr utcát a Perczel Mór utcával összekötő Kálvária lépcsősoron indult tovább. A férfi követni kezdte a nőt, aki a lépcsőn megállt, mert állapotánál fogva kifáradt és meg kellett pihennie.

Ekkor mögé lépett a férfi  és hátulról átölelte a nőt, majd lehúzta a földre és a nyakánál fogva fojtogatni kezdte, hogy ne tudjon segítséget hívni. Ennek ellenére a nő hangosan segítségért kezdett kiabálni. Ezt hallva a férfi elkezdte a földön fekvő nőt a lépcső mellett található erdős részre húzni, közben pedig avart tömött a szájába, hogy elcsendesítse. A nő ekkor átmenetileg abbahagyta a kiabálást, a támadója ekkor elengedte a nő fejét és a száját, majd a nő mellkasára ült és elkezdte levenni annak ruháját.

A nő folyamatosan ellenállt, kiabált, könyörgött a támadójának, hogy hagyja békén, mert terhes, illetve segítséget próbált kérni. A nyomozó ügyészség szerint a férfi szexuális cselekményt akart végezni az áldozatával, de a nőnek eközben sikerült felhívnia a segélyhívó központot, ezért a katona elmenekült a helyszínről. A miskolci zsaruk rövid időn belül azonosították, majd elfogták, a bíróság pedig letartóztatta. Az önkéntes területvédelmi tartalékos szakaszvezető jogviszonyát az elkövetéstől számított három napon belül megszüntették.

A következő tárgyalás március 14-én lesz, akkor a bíróság egy tanút fog kihallgatni. Ezt követően perbeszédek várhatók, és sor kerülhet az ítéletre is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik