Belföld

Szijjártó szerint az akkumulátorgyárak ellen „hergelők” más országok érdekeit szolgálják

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

Más országok érdekeit szolgálják, akik az elektromos akkumulátorgyárak magyarországi telepítése ellen hergelnek, ezen üzemekre ugyanis szükség van a munkahelyek megóvása és a környezetvédelmi célok teljesítése érdekében is, fogalmazott Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn.

A minisztérium MTI által idézett közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be a Nippon Paper Industries mintegy 15 milliárd forintos beruházásának bejelentésén, hogy a japán vállalat vegyipari üzletága akkumulátoralkatrész-üzemet épít Vácrátóton az állam 2,3 milliárd forintos támogatásával, aminek nyomán hatvan új munkahely jön majd létre. Egyúttal elmondta: „mielőtt a hivatásos hergelők itt is akcióba lépnek, szeretném elmondani, hogy a cellulózgyártás az egyik legkörnyezetkímélőbb technológia, amit e területen használni lehet”.

Ha valaki hergelni akar, akkor a fogmosással vagy annak abbahagyásával kell kezdenie, tekintettel arra, hogy a fogkrémben is felhasználják ezt az anyagot, az élelmiszeripar többi területéről már nem is beszélve

– szögezte le.

„Ezért világosan és egyenesen kell beszélnünk arról, hogy akik ma az elektromos akkumulátorgyárak és beszállító vállalataik magyarországi telepítése ellen hergelnek, azok munkahelyek tízezreit veszélyeztetik, és azt akarják elérni, hogy ezek a munkahelyek valahol egy másik országban vagy más országokban jöjjenek létre”, mondta.

Akik ma az elektromos akkumulátorgyárak ellen hergelnek, azok súlyosan veszélyeztetik a környezetet, hiszen elektromos akkumulátorok nélkül nincsenek elektromos autók, akkor marad a hagyományos hajtáslánc, és akkor a közlekedés átalakítása elmarad, így a környezetvédelmi célokat sem tudjuk elérni

– tette hozzá.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik