Belföld

Városi cipőben és szövetnadrágban túrázott egy nő a Börzsönyben, hordágyon vitték le a mentősök

Nagy Zoltán / MTVA
Nagy Zoltán / MTVA

Túrázót mentettek ki a bajból a tűzoltók a Börzsönyben, Perőcsény közelében, az úgynevezett Szabó-köveknél – írja a Katasztrófavédelem honlapja. A kiránduló annyira átfázott, hogy nem tudott továbbmenni. Így az Ipoly-völgyi Különleges Mentőegyesület önkéntesei mentek el érte, és lesegítették a hegyről, majd átadták a mentőknek

A 444 a Börzsönyi Hegyimentő Szolgálat beszámolója alapján azt írja, hogy egy fiatal párról volt szó, akik Csóványosról Nagy-hideg-hegy felé tartottak késő délután. A Szabó-kövek környékén azonban megálltak, mert a nő nem tudott továbbmenni. A városi cipője és könnyű szövetnadrágja addigra teljesen átázott, fájdalmai voltak és nagyon fázott.

A Nagy-hideg-hegyen ügyeletben lévő hegyimentőnk egy önkéntes segítségével – akinek ezúttal is köszönjük a profi hozzáállását és lelkesedését – azonnal elindultak a Szabó kövek felé, míg egy másik hegyimentő egységünk pedig Szokolyáról indult el. A hegyimentőink gyorsan megtalálták a segítségkérőket a Szabó köveknél. A huszonhárom éves nő addigra már nem érezte a lábait, a nadrágja egyes részei már keményre fagytak és alig bírt lábra állni. A helyszíni ellátást követően a hegyimentőink gyalog próbálták támogatni a hölgyet a terepjáróig. Az Égés-tetőig ez sikerült is, onnan pedig kötélbiztosítással és hordággyal vitték le a közelben várakozó terepjáróig, majd a Cseresznyefa parkolónál várakozó mentőautóhoz. Az Országos Mentőszolgálat munkatársai a váci kórházba szállították további ellátásra.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik