Belföld

Kiköltöztették a ferencvárosi idősotthon lakóit, majd felfüggesztették a kormányzati beruházást

Google Street View
Google Street View

Hiába költöztették ki a ferencvárosi Knézich utcai idősotthon lakóit, az oda tervezett kormányzati beruházást egyelőre felfüggesztették – írja a Népszava. 2018-ban határozatban döntötte el a kormány, hogy igényt tart a ferencvárosi idősek otthonára. A kormány ide akarta áthelyezni a Hőgyes–Schöpf-Merei Gyógyszerkutatási Centrumot, és végső soron a Semmelweis Egyetem vagyonkezelésébe helyeznék az épületet. A fővárosi Vázsonyi Vilmos Idősek Otthonában súlyos demenciával küzdőket, fekvőbetegeket ápoltak, akiknek átköltöztetésük már meg is történt.

A Semmelweis Egyetem pedig le is bonyolította a kivitelezői közbeszerzési eljárást, amelyet a West Hungária Bau Kft. (WHB) nyert el nettó 29,4 milliárd forintos ajánlatával. Az egyetem az eredményközlő hirdetményben jelezte, hogy a megvalósításra a kormánytól várnak forrást. Azután jött a háború, a válság és Lázár János építési és közlekedési miniszter, akinek javaslatára minden olyan állami finanszírozású projektet felfüggesztettek, amelynek a kivitelezése még nem kezdődött el. Ezek közé tartozik a Semmelweis Egyetem gyógyszerkutató központja is – írja a Népszava.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik