Belföld

Nyomoz a rendőrség az Eötvös József Gimnázium korrupciógyanús ügye miatt

A Budapesti Rendőr-főkapitányság vesztegetés gyanúja miatt nyomozást rendelt el a budapesti Eötvös József Gimnáziumban történt eset miatt, írja az Index, az ATV és a Magyar Hang is.

Egy hangfelvétel szerint az iskola igazgatója, Moss László és a gimnáziumhoz tartozó alapítvány vezetője, Kálmán Gábor a túljelentkezés ellenére is fenntart helyeket arra az esetre, ha az írásbeli felvételit elbukó gyerekeket be akarják fizetni a szüleik az iskolába. A BRFK szerdán este kérdésünkre azt írta, hogy az ügyben feljelentés nem érkezett, de vizsgálják a sajtóban megjelent felvételt. Az Index a Belügyminisztériumot kereste meg, és csütörtökön azt a választ kapta, hogy a tárca a sajtóból értesült az ügyről, és a BRFK elrendelte a nyomozást.

Frissítünk!

Utolértük telefonon Kálmán Gábor, a gimnáziumhoz tartozó alapítvány vezetőjének ügyvédjét. Papp Gábor azonban azt mondta, a sajtóból értesültek arról, hogy nyomozás indult, úgyhogy egyelőre nem kívánnak nyilatkozni az ügyben.

A felvételen, amelyen feltételezhetően az Eötvös József Gimnáziumhoz tartozó Reáltanoda Alapítvány kuratóriumi elnökével, Kálmán Gáborral beszélget egy édesapa, többször említik az iskola igazgatójának nevét is. Az apa gyermeke az Eötvös hatosztályos gimnáziumába felvételizett, de a felvételi követelményeknek nem tudott eleget tenni. A beszélgetésből úgy tűnik, hogy bár félmillió forintot letettek az asztalra, mégsem érzik biztosítottnak, hogy gyermekük az Eötvösben fogja folytatni a tanulmányait.

Az ügyről az Atv.hu is írt. Nekik Menyhért Mészáros László újságíró azt állította, az apa 2020 februárjában, önvédelemből, egy belvárosi kávézóban készítette a felvételt, mert a megállapodással ellentétben a pénzt nem a felvételi után, hanem – az iskolaigazgató lányának lakásfelújítása miatt – hónapokkal előbb oda kellett adnia. Aztán később állítólag újabb összeget kértek tőle. A felvétel a gyereket ért iskolai atrocitások miatt kerülhetett nyilvánosságra.

Menyhért Mészáros azt mondta, még két ismert emberről tud, aki fizetett azért, hogy az Eötvösbe járhassanak a gyerekei.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik