Belföld

Kocsis-Cake Olivio máris pozíciót kapott a DK árnyékkormányában

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

Alig egy héttel azután, hogy bejelentették KocsisCake Olivio átigazolását a DK-ba, az egykori párbeszédes pártigazgató máris szerepet kapott a Dobrev Klára vezette árnyékkormányban. Ő lesz a jövőben a környezetvédelmi ügyekkel foglalkozó árnyékkormánybiztos.

A felkérés nyomán Oláh Lajos eddigi környezetvédelmi és klímaügyi árnyékminiszter felel majd az innovációért és a tudománypolitikáért is a DK-ban.

Kocsis-Cake Olivio szerint az árnyékkormány az egyetlen esély arra, hogy érdemi változás indoljon el a környezetvédelem területén. A politikus szerint ugyanis a Fidesz veszélyt jelent a környezetünkre, veszélyben vannak a nagy folyóink, tavaink, erdőink, a nagyobbik kormánypárt pedig nem tudja és láthatóan nem is akarja megoldani a problémákat.

Még a kinevezését megelőzően Kocsi-Cake a Klubrádióban beszélt a DK-ba való átlépés miértjeiről. Szerinte az elmúlt időszakban az ellenzéki térfélen egyedül a DK mutatta meg, hogy képes lenne kormányozni az országot, és szerinte Dobrev jelenti a legnagyobb esélyt a kormányváltásra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik