Belföld

Furcsa örökbefogadás után tűnt el egy csecsemő

A Magyar Nemzet értesülései szerint jogtalanul vette magához egy külföldi pár.

December 21-én tűnt el az öt hónapos csecsemő, aki jelenleg is eltűnt, ismeretlen helyen lévő személyként szerepel a rendőrség honlapján. A Magyar Nemzet rendőrségi forrásokból úgy tudja, a kislányt egy külföldi pár – brit férj és afgán feleség – vitte el Ócsáról, a hivatásos nevelőszülőktől. Azóta ismeretlen helyre távoztak, nem tudják elérni őket.

Miután a kislányról édesanyja lemondott, a gyámhivatal kiállította az örökbefogadáshoz szükséges papírokat. A lap azt írja, valószínűleg eljárási hiba történhetett, a hivatalos eljárás még nem zárult le, mert nem hallgatták meg az örökbefogadókat, akik így szabályellenesen vehették magukhoz a csecsemőt, akinek az eltűnését a Fővárosi Kormányhivatal gyámhivatala jelentette be.

A Magyar Nemzet szerint a pár ellen még nem adtak ki körözést, de kérdéseket vet fel az is, hogy kerültek az örökbefogadók listájának elejére, miközben körülbelül hatszáz gyermektelen házaspár vár jelenleg arra, hogy örökbe fogadhasson egy 3 évnél fiatalabb gyermeket. A lap egyelőre hiába kereste kérdéseivel a Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálatot (Tegyesz), amely a törvényi szabályozás szerint a házaspárok alkalmasságáról (egészségügyi, pszichológiai vizsgálat, környezettanulmány alapján) dönt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik