Belföld

Meghalt Mécs Imre

Neményi Márton / 24.hu
Neményi Márton / 24.hu

Meghalt Mécs Imre, az 1956-os forradalomban előbb halálra, majd életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt egykori politikus. Az SZDSZ alapító tagja, volt SZDSZ-es majd MSZP-s parlamenti képviselő 89 évet élt, halálhírét családja tette közzé Mécs Imre Facebook oldalán:

Fájdalommal tudatjuk, hogy Mécs Imre életének 90. évében, otthonában szerető családja körében ma reggel elhunyt.
“Szabadság nélkül nem lehet élni.”
Mécs Imre

Mécs Imre 1988-ban a Szabad Kezdeményezések Hálózata, majd az ebből kialakuló Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) alapító tagja volt, 1990-ben bejutott az Országgyűlésbe, ahol 20 éven át volt képviselő: 1990–2006 között az SZDSZ, 2006–2010 között pedig az MSZP színeiben.

Azt hiszem, én vagyok a Közép-európai Egyetem gondolatának a szülőatyja, egyúttal az SZDSZ elődjének számító Hálózat megalakításának az inspirátora is

– nyilatkozta Mécs egy HVG-nek adott portréinterjúban, még 1996-ban, amit a hvg.hu idézett fel.

1956 októberében végzős hallgatóként részt vett az egyetemi nemzetőrség szervezésében, november 4. után pedig az ellenállásban. 1957 júniusában letartóztatták, és halálra ítélték a népköztársaság megdöntésére irányuló szervezkedés vezetéséért. Közel egy év siralomház után az ítéletet életfogytiglanra változtatták, Mécs végül 1963 tavaszán általános amnesztia keretében szabadult. Ezután három évet rendőri felügyelet alatt töltött, tíz évig politikai jogvesztés sújtotta.

Diplomáját végül csak 1975-ben szerezhette meg, azonban már ezt megelőzően a Híradástechnika Szövetkezet fejlesztőmérnöke, 1974-től főkonstruktőre volt. Mérnökként több mint harminc találmányt dolgozott ki, amiért négyszer is megkapta a Kiváló Feltaláló címet.

Mécs 1975-ben került kapcsolatba a szerveződő demokratikus ellenzékkel, később a Duna Körrel is kapcsolatba került a 1980-as években, majd bős-nagymarosi vízlépcső ügyében népszavazást is kezdeményezett. 1983-ban egy volt halálraítélt bajtársa temetésén elmondott beszédéért rendőrhatósági figyelmeztetést kapott, állásából elbocsátották.

A rendszerváltás utáni magyar politika két évtizedének fontos alakja volt, de miután fel is hagyott az aktív politizálással, közéleti aktivitása megmaradt: 2010 után civil mozgalmakhoz csatlakozva folytatta a parlamenten kívüli politizálást, először A Szabadság téri ellenállás, majd a Visszahozzuk a forradalom lángját civil mozgalom alapítójaként és szervezőjeként.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik