Belföld

Állítja az M7-esen forgalommal szemben hajtó és balesetet okozó sofőr, nem is akart hazánkba jönni

police.hu
police.hu

Elfogták a rendőrök azt a 64 éves horvát férfit, aki szerdán szemben haladt a forgalommal az M7-es autópályán, majd balesetet okozott Szabadbattyánnál és továbbhajtott. A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint közúti veszélyeztetés bűntett és segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.

A férfi kocsijával az M7-es autópálya Budapest felé vezető oldalán haladt szemben a forgalommal, amikor a 70-es kilométerszelvényhez érve egy szabályosan közlekedő autót kitérési manőverre kényszerített. A vétlen sofőr elveszítette irányítását járműve felett és a szalagkorlátnak ütközött, majd azt átszakítva a forgalmi oldalakat elválasztó füves területen állt meg, miután többször megpördült.

police.hu

A balesetben az autó mind a négy utasa megsérült, őket a mentők kórházba vitték, a vétkes sofőr azonban továbbhajtott. A rendőrök a bejelentést követően az autópálya 83-as kilométerszelvényében tartóztatták fel a horvát férfit, aki vallomásában elmondta, hogy nem kívánt Magyarországra jönni, egyik barátját akarta meglátogatni egy horvát városban, azonban annyira eltévedt, hogy több mint három órát utazott, majd azt sem vette észre, hogy az autópályára a forgalommal szemben hajtott fel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik