Belföld

Nem sokon múlt, hogy a magyar állam visszatoloncoljon Oroszországba egy ellenzéki aktivistát

Kiutasított volna az országból az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság (OIF) egy orosz ellenzéki aktivistát, akinek az elmúlt években rendre meggyűlt a baja az oroszországi kémelhárítással, az FSZB-vel.

A Telex cikke szerint a 35 éves Jevgenyij Beljakov jogvédőként, melegjogi aktivistaként hivatkozik magára. 2008-ban jött először Magyarországra, amikor felvételt nyert a CEU-ra. Még mielőtt ideutazott volna, az FSZB egyik embere kétszer is találkozóra hívta. Először arról próbálta meggyőzni, hogy a CEU-n ügynököket képeznek, akiknek a célja Oroszország feldarabolása. Második alkalommal megpróbálták beszervezni, hogy magyarországi tartózkodása alatt jelentsen az egyetem belső életéről, de nem működött együtt.

Az elmúlt 15 évben többször hazalátogatott Oroszországba, de egyre ellenségesebben fogadták. 2014-ben megjelent egy szolidaritási tiltakozáson, ahol azok felmentéséért állt ki, akik a Bolotnaja téri tüntetés, a Putyin újraválasztásának tisztaságát vitató tiltakozássorozat egyik fontos állomása után bíróság elé kerültek. Őt is elvitték, végül 20 ezer rubelre büntették. 2017-ben pedig épp csak leszállt a gépe Oroszoroszágban, amikor egy ismeretlen odalépett hozzá, és a nevén szólítva azt mondta neki, „de régen volt itthon, merre járt?”.

Ezt követően nem volt maradása Oroszországban, így Magyarországon telepedett le, ahol folytatta az aktivista munkát. Legutóbb épp az önkéntes aktivista tevékenysége alapján kapta meg egy évre a magyarországi tartózkodási engedélyét, amit a járvány miatt 2022 júniusáig meghosszabbítottak, közben orosz útlevele lejárt. Amikor meg akarta hosszabbítani a tartózkodási engedélyét, sokáig semmi nem történt, aztán amikor érdeklődött, közölték vele, hogy a kérvényét elutasították, szeptember 13-ig el kell hagynia az országot.

A férfi a Helsinki Bizottsághoz fordult, ők képviselték a bíróságon, ami szerdán hozott ítéletet. A Fővárosi Törvényszék közigazgatási kollégiumának szerdai döntése végül az ő javára ítélt. A bírói indoklása szerint az Oroszországról szóló „országinformációból mindenki számára ismert, hogy a hatóságok keményen bánnak az ellenzéki aktivistákkal”, aki visszatér közülük Oroszországba, az „megalázó, embertelen bánásmódnak lenne kitéve a hatóságok részéről.”

Ehhez jött még hozzá, hogy Oroszország előszeretettel küldi most a frontra ágyútölteléknek a hatalommal kritikus hangokat, így Beljakov többszörösen is veszélyben lett volna, ha visszatoloncolják Oroszországba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik