Belföld

Az iregszemcsei óvodások csak ülve, térdelve tudnak kezet mosni

Ők képesek lennének állva is, a mosdókat tették olyan alacsonyra, hogy csak így lehet tisztálkodni.

A Blikk járt utána az abszurd iregszemcsei kivitelezésnek. A Széchenyi 2020 program keretében elnyert mintegy 480 millió forintból óvoda és minibölcsőde épült. A nagyon furcsa mosdóra Süvegjártó Csaba volt városvezető hívta fel a figyelmet közösségi oldalán, az alábbi szöveggel:

Ezek a mai ovisok olyanok, mint Gulliver Lilliputban.

Az általa közzétett fotókon (alább) valóban látható, ahogy a gyermekek a mosdókagylók előtt ülve, térdepelve mossák kezüket. A Blikknek ő nem  nyilatkozott, a kivitelezést elnyert cég ügyvezetőjét is hiába keresték, de megszólalt az intézményvezető, aki szerint valóban nem egyszerű az élet a nagyon alacsonyra tett mosdókkal. Teplán-Németh Tünde azt mondta, az önkormányzat tavaly februárban vette át az épületet, akkor még nem ő volt a vezető. Amikor szembesültek a problémával, jelezték, az önkormányzattól pedig ígéretet kaptak az átalakításra.

Tóth Szabolcs polgármester a lap megkeresésésére azt válaszolta, hogy a mosdókagylók magasságáról rendelkező tervdokumentációt az  előző önkormányzati ciklusban Süvegjártó Csaba polgármester és testülete fogadta el, ezért a Facebook-poszt számukra érthetetlen. A kivitelezést az elfogadott tervdokumentáció alapján végezték, azt a támogató hatóság részéről a Magyar Államkincstár ellenőrizte, és nem emelt kifogást a mosdók magassága miatt.

Frissítünk!

Jelentkezett a kivitelező

A cég elküldte a lapnak a vonatkozó szabványt és  közölte, hogy az iregszemcsei óvoda és bölcsőde gépészeti kivitelezését annak megfelelően, illetve a korábban már átadott, és gyermekek által használt tamási óvoda és bölcsődében beépített szaniterek magasságát figyelembe véve végezte el. A szabvány valóban 40-45 centis peremmagasságú mosdókról rendelkezik. A kivitelező mellékelte a levelezését is, amelyben az szerepel, hogy a megrendelő önkormányzat kérte a mosdókat 40 centis peremmagassággal, „hogy a kisebb gyerekeknek is megfelelő legyen”.

Vasárnap egyébként helyi időközi önkormányzati választások lesznek a településen. A polgármesterségért hat független jelölt száll ringbe, köztük Tóth Szabolcs és Süvegjártó Csaba is. A képviselőségért 18-an indulnak. Ők szintén mindannyian függetlenek. A választást azért rendezik, mert az előző képviselő-testület szeptember 28-án feloszlatta magát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik